Kevesebb magyar érzékeli a válságot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magyarok viszonylag optimisták: majdnem minden negyedik honfitársunk arra számít, hogy egy év alatt kijutunk a recesszióból. Hazánkban a legtöbben a munkahelyek biztonságát, a hiteleket és a háztartási energia drágulását tartják fő gondjuknak - áll egy friss felmérésben.
Optimistábbak a magyarok a nemzetközi átlaghoz képest a válságból való kilábalás megítélésében. Amíg ugyanis 48 ország válaszadóinak átlag 21 százaléka gondolja, hogy hazája a következő tizenkét hónap során kikerül a gazdasági recesszióból, addig Magyarországon 23 százalék. Többek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felmérése.
A magyar válaszadók véleménye pozitívan változott. Múlt év márciusában még csak 18 százalékuk bízott az egy éven belüli kilábalásban. Magát a válságot is kevesebb magyar érzékeli, mint tavaly: most májusban a válaszadók 83 százaléka válaszolt igennel arra kérdésre, hogy szerinte válság van-e, szemben a múlt évi 96 százalékkal.
A piackutatók feltették azt a kérdést is, hogy a megkérdezett számára mi okozza a legnagyobb gondot a következő hat hónap során. A válaszadó magyarok legtöbbje, 17 százaléka munkahelyének biztonsága miatt aggódik.
További 14-14 százalék a hitelt, valamint a háztartási energia árának emelkedését említi. Csak utána következik az egészség 12, a gyerekek taníttatása és boldogulása 10, a munka és magánélet egyensúlya 8, valamint a gazdasági helyzet 7 százalékos mutatóval. Figyelemre méltó, hogy az egészséghez hasonlóan, a politikai stabilitás miatt tavaly szintén 6 százaléknyian aggódtak. Idén viszont ez csak a magyar megkérdezettek 2 százalékának fő gondja.
Európában legoptimistábbak a finnek (33 százalékuk válaszolt a tizenkét hónapon belüli kilábalásra igennel), svájciak (30), hollandok és svédek (29-29). Leginkább borúlátók a franciák: csak 8 százalékuk bízik a recesszió elmúltában a következő tizenkét hónap során. Utánuk a három balti ország megkérdezettjei következnek, 10-14 százalékos arányokkal. A belgák és lengyelek mutatója 16-16 százalék.
Globálisan főként a gazdasági helyzet miatt aggódnak legtöbben, a megkérdezettek 18 százaléka. További 11-11 százalék a munkahelyek biztonságát, illetve a munka és magánélet egyensúlyát nevezte meg. További sorrend, 10 százaléknál kisebb arányokkal: egészség, gyerekek taníttatása és boldogulása, hitel, áram, gáz és fűtés árának emelkedése, élelmiszerek drágulása.
Érdekes, hogy a magyarok nagyobb arányát, 4 százalékát nyugtalanítja az üzemanyag árának emelkedése, és csak 2 százalékát az élelmiszeré. Világszerte a válaszadók 6 százaléka említette az élelmiszer, míg 4 a benzin drágulása miatti aggodalmat.
A magyarok a munkahelyet féltik leginkább

A finnek a legbizakodóbbak

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?