kapubanner for mobile

Kevesebb pénz jut családi támogatásokra, nyugdíjakra és munkanélküli segélyre is

Az elmúlt 12 évben drágult az állam működése, eközben jelentősen csökkentek a nyugdíjakra, az egészségügyre és az államadósság-kezelésre fordított kiadások és látványosan elszálltak a gazdasági kiadások - írja a Napi Gazdaság.

A Magyar Államkincstár táblázataiból 2004-től egészen a 2016-ig áttekinthető, hogy az állami kiadások miként alakultak. A Napi Gazdaság a jövő évi költségvetési terveket összevetette a 2010 és 2004-es tényekkel.

A hivatalos adatok szerint a mindenkori GDP-ben mérve gyakorlatilag megduplázódtak parlament és a kormány működésnek kiadásai. Szintén emelkedtek az állami működéshez szorosan kapcsolódó költségvetési és pénzügyi tevékenységek - erre a célra a jövőre a GDP 1,3 százaléka jut már a 2004-es 0,7 százalékkal szemben.

A védelmi kiadások 1,3 százalékról 0,7 százalékra csökkentek az elmúlt években, s a honvédség sok esetben a működőképessége határára került.

A rendőrségi kiadások pedig stagnálnak: 2004-ben a GDP 2 százaléka, 2016-ban pedig 1,9 százalék jut erre a célra. Pedig a jövő évi kiadásokba már beleszámít a rendőri fizetések emelése is.

Visszaestek a nyugdíjkiadások is

Az elmúlt 12 esztendőben a jóléti, oktatási kiadások látványosan csökkentek. Az oktatási kiadások a kormány számai szerint 2004 és 2010 között csökkentek a GDP 4,7 százalékáról 4,3 százalékra, ám az utóbbi években újra emelkedtek. A felsőoktatási kiadásai csökkentek, a középfokú oktatás stagnált, míg az alapfokú oktatásra szánt kiadások látványosan visszaestek - írja a lap.

Az egészségügyi ellátásoknál a kiadások 2010-ben voltak a legmagasabbak, amik az akkori 7,5 százalékról az elmúlt hat évben 6,8 százalékra csökkentek - vagyis évi 330 milliárd forinttal költ az állam egészségügyre kevesebbet, mint a kormányváltás évében.

A társadalombiztosítás kiadásai a GDP 17,2 százalékáról 14 százalékára csökkentek a 12 év alatt, de még látványosabb, ha 2010-es 19,3 százalékot és 2016-os 14 százalékot vetjük össze.

A Napi Gazdaság összeállításából kiderül, kevesebb pénz jut a családi támogatásokra, a nyugdíjakra és a munkanélküli segélyre is. A nyugdíjrendszert szigorította a Bajnai-kormány és az Orbán-kormány is . Elég a rokkantnyugdíjak szigorítására, a rendvédelmi dolgozók kedvezményeinek eltörlésére gondolni.

Eközben fokozatosan nőttek a közlekedési, közlekedésfejlesztési, környezetvédelmi kiadások.

Egyértelmű siker viszont az államadósság kezelése. Míg 2004-ben még a GDP 4,4 százaléka ment el évente a kamatokra, jövőre már csak a GDP 3,1 százalékát viszik el a kamatok.

Napi Gazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk