Kevesebben voltak táppénzen tavaly
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA táppénzes napok és a táppénzt igénybe vevők számának csökkenése miatt 4,2 milliárd forint megtakarítás keletkezett tavaly az Egészségbiztosítási Alap 106,9 milliárd forintos táppénzkasszájában - írja a Világgazdaság.
A betegállományban lévők napi átlagos létszáma 1,6, a táppénzes napoké 1,3 százalékkal csökkent, ám az egy napra jutó táppénzkiadás 6 százalékkal nőtt.
A takarékosságban szerepet játszik, hogy a táppénzszabályokat 2007-ben szigorították és a keresőképtelenséget 276, úgynevezett felülvéleményező orvos is ellenőrzi. Ők tavaly 960 ezer esetben vizsgálták meg a betegállományban lévőket, s 46 ezer esetben nyilvánították keresőképessé a biztosítottakat. A munkáltatók 1295 esetben kezdeményezték betegállományban lévő dolgozóik felülvizsgálatát, ezért - 2007. december óta - személyenként 15 800 forint eljárási díjat kell fizetniük.
Jogosulatlanul csupán néhány esetben vettek föl táppénzt a betegek - mondta korábban Bogdán Zsuzsanna, az OEP illetékes főosztályvezetője. Ugyanis vannak olyan ellenőrizhetetlen kórképek - pl. derék- és fejfájás -, amelyekkel elhúzható a betegállomány ideje. Ám a szabályok szigorítása miatt ez sem tarthat a végtelenségig. A munkaviszonyban lévőknél ugyanis a keresőképtelenség első 15 munkanapjára a távolléti díj 80 százalékát fizeti a munkáltató. Ha a biztosított továbbra is keresőképtelen, úgy egy év folyamatos biztosítási idő esetén legfeljebb egy évig járhat a táppénz. Aki a biztosítotti jogviszony megszűnését követő három napon belül válik keresőképtelenné, legfeljebb 45 napig kaphat táppénzt, ez 45 nappal méltányosságból meghosszabbítható - olvasható a Világgazdaságban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?