Kik lettek az év karriergurui? - Íme a top10
Fizikusból reklámügynökségi topvezető, adószakértőből olaszországi csúcsmenedzser, pszichológusokból nemzetközileg is elismert HR-igazgatók. Az elmúlt egy év legizgalmasabb váltásait vizsgálva egy ötfős bírálóbizottság döntötte el, kik érdemeljék ki idehaza a karrierguru elnevezést.
A Manager magazin novemberi száma az elmúlt egy év legérdekesebb karrierváltásait, legsikeresebb előrelépéseit kívánja bemutatni a Karrierguruk 2008 elnevezésű projekttel. Azokat a hazai menedzsereket ismerhetik meg, akik az elmúlt egy évben olyan ügyesen menedzselték életpályájukat, olyan elismerésre méltóan építették a karrierjüket, hogy akár taníthatnák is azt. Erre utal a szó is, guru, amelynek jelentése tanító, oktató, mester.
Tavaly júliustól 2008. június végéig vizsgálták a hazai karrierutakat. A látványos, izgalmas, tanulságos példákat keresték, de nemcsak a hierarchiában történő ugrásokat, az egy adott vállalaton belüli előrelépéseket, hanem az ágazatok közötti váltásokat is nézték, sőt azt is, hogy eredeti végzettségéhez képest ki hol, milyen iparágban kötött ki, s ehhez mérten mekkora fejlődési pályát kellett megtennie.
A kiválasztott menedzserek közé nemcsak első számú vezetők kerülhettek, hanem középszintig bárki, akit a bírálóbizottság (részletesen a következő oldalon ismerheti meg őket) arra érdemesnek tartott. Ezenkívül a zsűri tagjai is ajánlhattak, amennyiben a jelölésben mindannyian egyetértettek. A végső döntést, a top10 karrierguru nevét szintén a bírálóbizottság állapította meg.
A karrierguruk között mindössze egyetlen női vezető van, s a jelöltek közé is mindössze három került. Mindez jól mutatja, hogy a gyengébbik nem még mindig alulreprezentált a menedzserek körében. Életkoruk 3244 év között van, legtöbbjük a ranglétrán felfelé lépkedve jutott el a mostani pozícióig, sokan úgy, hogy időközben külföldi tanulmányokat folytattak, sőt multikulturális tapasztalatra is szert tettek. Hasonlóság közöttük az is, hogy egyikük sem az első munkahelyén jutott igazán a csúcsra, ehhez váltaniuk kellett.
dr. Baltay Kristóf (37), Erste Bank, HR-igazgató
Dorogházi Krisztina (36), Italiana Energia e Servizi (Mol csoport) általános vezérigazgató
Lotfi Farbod (44), Walker and Williams Investment Group Magyarország, elnök
Forgács Tamás (32), Deloitte Magyarország kockázatkezelési üzletágmenedzser
Földi Balázs (34), Commerzbank Zrt., treasury üzletágvezető
Jamniczky Zsolt (41), E.On Hungária, központi ügyekért felelős igazgató
Ostermayer Miklós (42), Bonduelle, kelet-közép-európai régióigazgató
dr. Simák Pál (35), MKB Bank, vezérigazgató-helyettes
dr. Végh József (44), K&H Bank, ügyvezető igazgató
Záprel Zsolt (41), McCann Erickson Budapest, ügyvezető igazgató
Világgazdaság/Manager magazin
Tavaly júliustól 2008. június végéig vizsgálták a hazai karrierutakat. A látványos, izgalmas, tanulságos példákat keresték, de nemcsak a hierarchiában történő ugrásokat, az egy adott vállalaton belüli előrelépéseket, hanem az ágazatok közötti váltásokat is nézték, sőt azt is, hogy eredeti végzettségéhez képest ki hol, milyen iparágban kötött ki, s ehhez mérten mekkora fejlődési pályát kellett megtennie.
A kiválasztott menedzserek közé nemcsak első számú vezetők kerülhettek, hanem középszintig bárki, akit a bírálóbizottság (részletesen a következő oldalon ismerheti meg őket) arra érdemesnek tartott. Ezenkívül a zsűri tagjai is ajánlhattak, amennyiben a jelölésben mindannyian egyetértettek. A végső döntést, a top10 karrierguru nevét szintén a bírálóbizottság állapította meg.
A karrierguruk között mindössze egyetlen női vezető van, s a jelöltek közé is mindössze három került. Mindez jól mutatja, hogy a gyengébbik nem még mindig alulreprezentált a menedzserek körében. Életkoruk 3244 év között van, legtöbbjük a ranglétrán felfelé lépkedve jutott el a mostani pozícióig, sokan úgy, hogy időközben külföldi tanulmányokat folytattak, sőt multikulturális tapasztalatra is szert tettek. Hasonlóság közöttük az is, hogy egyikük sem az első munkahelyén jutott igazán a csúcsra, ehhez váltaniuk kellett.
A top10
Világgazdaság/Manager magazin
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?