kapubanner for mobile

Kóka János maradt az SZDSZ-frakcióvezetője

Újabb egy évre megválasztotta a liberális párt országgyűlési képviselőcsoportja Kóka Jánost frakcióvezetőnek.

A szavazás második fordulójában Kóka János 10, Gulyás József 6 szavazatot kapott, így az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja újabb egy évre Kóka Jánost választotta meg frakcióvezetőnek - közölte a hétfői voksolás után, a frakcióülés közben Hankó Faragó Miklós.

A levezető elnök az újságíróknak azt mondta, hogy a két korábbi jelölt, Fodor Gábor pártelnök és Kóka János mellett Gusztos Péterre, Eörsi Mátyásra, őrá és Gulyás Józsefre is érkezett jelölés, amelyet négyőjük közül csak Gulyás József fogadott el. Ezután Fodor Gábor visszalépett.

Kóka Jánost először tavaly decemberben választották - egyhangúlag - frakcióvezetővé, miután Eörsi Mátyás lemondott a tisztségről. Kóka János megbízatása idén december 5-én járt le.

Múlt hét hétfőn már szavazott a képviselőcsoport, miután Fodor Gábor egy héttel korábban bejelentette, hogy elnöki jogával élve ő is jelölteti magát. Akkor három fordulót tartottak, és mindegyik esetben 9-9 volt a szavazati arány. Múlt hét kedden Fodor Gábor újságírók előtt azt mondta, hogy új, kompromisszumos jelöltben kellene megállapodni - számolt be a távirati iroda.

MTI/Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek