kapubanner for mobile

Komplex adócsökkentési tervet szorgalmaz Gyurcsány

Adócsökkentési terven dolgozik Gyurcsány Ferenc kormányfő. Elsősorban a munkáltatói járulékok mérséklésében gondolkodik a miniszterelnök, de arról sem tett le, hogy olyan koncepciót alkossanak meg, amely egyben a munkavállalók nettó jövedelmének növelését is szolgálnák 2009-ben - számol be a Napi Gazdaság.

Noha a jövő évi adótörvények tervezetéről még nem született döntés, várhatóan csökkentik majd a munkáltatói járulékokat - legalábbis Gyurcsány Ferenc kormányfő e mellett foglalt állást, hogy ezzel növelje a vállalatok versenyképességét.

Ugyanakkor a Napi Gazdaság kormányzati forrásai szerint úgy próbálják majd kialakítani a 2009-es adórendelkezéseket, hogy a munkavállalók is megérezhessék az adócsökkentést nettó béreiken keresztül. A kabinet idén már fél százalék körüli "reálbér-emelkedést" vár a 2006 nyarán meghirdetett megszorítások után, s a konvergenciaprogram szerint 2009-ben már érzékelhető, 1,5-3,0 százalékos reálbér-növekedést terveztek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek