Konfliktushoz vezet a Munka Törvénykönyvének átalakítása
Komoly konfliktushelyzet lesz abból, ha a kormány a jelenleg rendelkezésére álló szakértői anyag alapján kezdi meg előkészíteni a Munka Törvénykönyvének átalakítását - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség (ASZSZ) elnöke kedden Debrecenben.
A Munka Törvénykönyvének módosítását célzó szakértői javaslat olyan mértékben eltér a szakszervezetek véleményétől, hogy komoly összeütközéshez vezethet. Még ezen a héten tárgyalnak a kormánnyal, a munkaadókkal és a szakszervezetekkel annak érdekében, hogy vonják vissza ezt a javaslatot - tette hozzá Borsik János.
Tájékoztatása szerint a szakértői tervezet rendkívüli mértékben csökkentené a munkavállalók jogait, növelné kiszolgáltatottságukat, amely a szakszervezeteknek elfogadhatatlan.
Borsik János felidézte az Országos Érdekegyeztető Tanács tavalyi bérajánlását, amelynek nyomán sok helyen már megszületett a bérmegállapodás. Megítélése szerint az 5-7,5 százalékos bérajánlás esélyt ad arra, hogy ne csökkenjenek a keresetek. Emlékeztetett arra is, hogy ez év december 31-én lejár a korábban három évre a kormánnyal megkötött megállapodás, ezért a szakszervezetekben felvetődött egy újabb hároméves megállapodás kezdeményezése. Megítélése szerint ez a munkáltatóknak tervezhetőbb gazdálkodást, a munkavállalóknak biztonságot jelentene, ugyanakkor segítené a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek együttműködését. Annak kapcsán, hogy a Liga Szakszervezet éppen a vasutassztrájkok követeléseivel felrúgta az általa is aláírt OÉT-megállapodást, az MTI érdeklődésére Borsik János kijelentette: a bérjavaslatnak ugyan nincs jogi kötő ereje, de, ha megbízható felek megállapodnak a bérajánlásban, azt illik betartani, a szerződéseket teljesíteni.
Borsik János azt még elképzelhetőnek tartja, hogy a bérajánlás felső határától 0,5-1 százalékkal többet követeljen egy-egy érdekképviselet, de kétszámjegyű követeléssel fellépni "enyhén szólva furcsa, érdekes".
Az autonómok elnöke szerint rövidlátó, amikor egyetlen lapra feltéve próbál valamelyik érdekképviselet operálni, s nem lát előre egy-két-négy évre. Annak pedig nem lehet kitenni az embereket, hogy nem mondják meg, mikor kezdődik és meddig tart egy sztrájk. Ez Nyugat-Európában nem gyakorlat - fűzte hozzá.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?