kapubanner for mobile

Korrigálják a sztrájkoló pedagógusok illetménylevonásait

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Sikerrel jártak azok a pedagógusok, akik a reklamáció mellett döntöttek a törvénytelen levonás miatt.

illetmény-

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több pedagógus is arról számolt be, hogy kevesebb fizetése érkezett április elején annak ellenére, hogy csupán pár órát sztrájkolt. Volt olyan tanár, akinek 60 ezer forintot vontak le a fizetéséből. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arról számolt be, hogy több pedagógus is a reklamáció mellett döntött a törvénytelen levonás miatt.  Egy közzétett levél szerint a tankerületi központ beismerte a hibát, és az érintett pedagugosnak visszautalják a levont összeget. 

pdsz

A szakszervezet szerint több helyről is jelezték, hogy reklamációjukat követően korrigálják a levonásokat. Mint a PDSZ írja,  ha a sztrájkolót a sztrájk alatt munkavégzésre kötelezték – pl. a tanórák 50 vagy 100 százalékának megtartására – akkor erre az időre nem vonható le bér.

A szakszerveztetek sztrájksegélyt indítottak azok számára, akiket a levonások súlyosan érintenek.

 

fotó: pexels

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek