Korrupt politikusokat helyeztek vád alá Romániában
Romániában vád alá helyezték az ország korábbi miniszterelnökét , Bulgáriában pedig egy közismert bűnszervezet két tagját is letartóztatták. A lépések időzítése aligha lehet véletlen, alig néhány hét múlva kerül bemutatása az Európai Bizottságnak a román és bolgár korrupcióról szóló jelentése.
Egy népszerű mondás szerint a hírhedt "Galevi terstvérek az első magánváros tulajdonosai Bulgáriában". Dupnista a város, amelyről ez a szóbeszéd elterjedt, 60 km-re fekszik Szófiától. A Galevi "testvérek" valójában nem rokonok, de megjelenésükben igen hasonlítanak egymásra, megtestesítik a gengszternek az emberekben kialakult klasszikus képét.
Romániában közben az ügyész vád alá helyezte Adrian Nastase korábbi román miniszterelnököt, aki 2004-ig irányította az országot. A volt kormányfőt korrupcióval vádolják, illetve további négy embert bűnrészesként neveztek meg. A vád szerint a szociáldemokrata politikus tisztességtelen ügyletekre kényszerített néhány vállalatot, melynek profitjából Nastase - végül sikertelen - 2004-es elnökválasztási kampányát finanszírozták.
Korrupció a legfelső szinteken
Bulgária és Románia talán nem beszéltek össze, de éppen a "magas szinten megjelenő korrupció elleni küzdelem" az, amelyet az Európai Unió oly gyakran hiányol a két ország erőfeszítései közül. A két ország 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, de csak a rendszeres felülvizsgálat feltételével. Románia a korrupcióval kapcsolatos követelményeket teljesíti a legnehezebben, Bulgária pedig legutóbb el is bukott ezen a lépcsőn, melynek következtében a Bizottság 220 millió eurónyi támogatást vont meg az országtól. Szófia számára gyakran még a magas szinten jelentkező korrupciónál is nehezebb feladat a szervezett bűnözést irányító csoportok felderítése.
Barrot kedden a bolgár fővárosban járt, ahol elmondta, hogy Bulgária "igazságügyi rendszere nagyon kevés pozitív eredményt tud felmutatni". Még azokban a kevés esetben is, amikor magas szintű hivatalnokok és tisztségviselők kerültek bíróság elé, az elkövetők mindig megtalálták a módját, hogy elkerüljék a súlyosabb következményeket, ami megerősíti az EU azon gyanúját, hogy a bolgár igazságszolgáltatás nem csak hogy nem hatékony, hanem egyenesen korrupt.
A két tagállam korrupciós jelentése az "Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus" szerint februárban kell hogy megjelenjen. A folyamatos felülvizsgálatról Bukarest, Szófia és az Európai Unió még az országok csatlakozási tárgyalásai alatt állapodtak meg. Az EurActiv forrásai szerint Románia keményen küzd, hogy teljesítse a feltételeket, míg Bulgária inkább a csak a szankciókat szeretné elkerülni. A legsúlyosabb következmény az lehet, hogy a biztonsági záradék életbe lép. Ez azt jelentené, hogy az EU "ideiglenesen felfüggeszti" a kapcsolatokat Bulgáriával.
Euractiv.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Kétszáznál több dolgozót bocsátanak el ebből az erdélyi gyárból 7 hónapja
- Brutális támadás ázsiai vendégmunkások ellen – "olyan munkát végeztek, amit más nem vállalna" 8 hónapja
- Nyugdíjreform Romániában: több adó, kevesebb szabadság a megtakarítások felett 8 hónapja
- Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek 9 hónapja
- Autóipari visszaesés Romániában: több tízezer munkahely forog kockán 9 hónapja
- "Tanévnyitó az utcán": tüntetések és sztrájkfenyegetés a kormány megszorításai miatt 10 hónapja
- Tüntetnek a szomszédban a diákok: "nem kiadás vagyunk, hanem befektetés" 10 hónapja
- Felmérés: Romániában a felnőtt lakosság több mint harmada funkcionális analfabéta 11 hónapja
- 700 fős leépítés a japán Sumitomo romániai leányvállalatánál 12 hónapja
- Visszakapják a túlórapénzt a fegyveres testületek alkalmazottai 1 éve
- Csaknem 1300 dolgozó veszíti el munkáját a szomszédunkban 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?