kapubanner for mobile

Kötelező borravaló az éttermekben?

A munkaerőhiány kezelésére 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetését javasolja a vendéglátásban a szállodaszövetség, írja a Világgazdaság.

A munkaerőhiány a turizmusban már menedzseri szinten is jelentkezik, így jelentős béremelést kellene ahhoz végrehajtani, hogy a munkavállalók itthon maradjanak.

Ennek megvalósítását a szállodaszövetség a 8-15 százalékos kötelező szervizdíj mellett az áfacsökkentésben látja, amely ugyan a 2018-as költségvetésből kimaradt, de még lobbiznak érte, mondta az Utazó magazin Turizmus és profit 2017 című tegnapi konferenciáján Flesch Tamás, a szövetség alelnöke, írja a Világgazdaság.

A szálláshely-szolgáltatást jelenleg 18 százalékos áfával kell számlázni, a szakma javaslata ezt 5 százalék áfa és 1 százalék marketing hozzájárulásra csökkentené.

A rövid távú lakáskiadás már komoly takarítói, értékesítői, sőt menedzseri kapacitást is elvon a szállodáktól. Ugyanakkor nem az Airbnb betiltását, hanem egyértelmű szabályozást szeretnének, hiszen a szállodáknak sokkal szigorúbb előírásoknak kell megfelelniük.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek