kapubanner for mobile

Kötelező vagyonosodási vizsgálatnak vetnék alá a politikusokat

Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP javaslata megvitatására: a vagyonnyilatkozatok helyett kötelező vagyonosodási vizsgálatot írna elő a politikusoknak.

Ezt Szél Bernadett és Hadházy Ákos társelnökök, valamint Gál József szóvivő jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatón.

Szél Bernadett elmondta: azt várják a többi párttól a jövő héten esedékes egyeztetésen, hogy tegyék egyértelművé, ők hogyan képzelik el a politikusok vagyonosodásának szigorú kontroll alatt tartását.

Hangsúlyozta, az LMP-nek abból a következménynélküliségből van elege, amely évről évre követi a vagyonokról szóló botrányokat. Javaslatukról elmondta: a komplex előterjesztés az Állami Számvevőszékre bízná a vagyon és a jövedelem egyensúlyának összevetését.

Hadházy Ákos szerint azért kell megszüntetni az önbevalláson alapuló vagyonnyilatkozatok rendszerét, mert az a legerősebb jelképe annak, hogy a politikusok nem mondanak igazat.

A már többször benyújtott javaslatuk lényege, hogy nemcsak a vagyontárgyakat kellene áttekinteni, hanem azt is: azokat miből finanszírozták az érintettek - ismertette.

Emlékeztetett: javaslatukat, amely minden parlamenti képviselőt, kormánytagot, közjogi méltóságot, önkormányzati vezetőt, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetőit érintené, a kormányoldal eddig minden alkalommal "lesöpörte".

Gál József úgy fogalmazott, miközben szinte már nincs olyan fideszes miniszter, akit nem kaptak volna még azon, hogy néhány ingatlant vagy szobát kifelejtett a nyilatkozatából, nem tudható, egyesek hogyan jutottak az igazolható jövedelmüknél sokkal nagyobb vagyonhoz.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek