Közel a megállapodás a béremelésről a MÁV-nál
A vállalat 200 ezer forint egységes kifizetésével kompenzálná a dolgozókat az elmaradt béremelést.
Megállapodás közelébe jutottak a MÁV-csoport vezetői és a cégeknél működő szakszervezetek a szerdai egyeztetésen – írja a Népszava. A megállapodást még nem írták alá, és nincs szó egy januárig visszamenőleg érvényes egész éves százalékos alapbéremelésről. Ha létrejön a megállapodás, a vasutasok, a HÉV és a VOLÁNBUSZ Zrt. dolgozói egy ötszázalékos béremeléssel egyenértékű összeget kapnak, ez azonban nem épül be az alapbérbe. A lap úgy tudja, hogy a vállalat egy egyszeri 200 ezer forintos összeg kifizetésével kompenzálná az első félév elmaradt béremelését. A dolgozók maguk dönthetnék el, hogy meg akarják kapni a pénzt a számlájukra, vagy a SZÉP kártyájukra utalják.
A szóbeli megállapodás szerint a tavalyihoz hasonlóan idén is bruttó 350 ezer forint hűségpénzt kaphatnak azok, akik végig dolgozzák az évet a cégcsoportnál. Hogy mekkora béremelést kapnak szeptembertől a dolgozóknak, arról majd ősszel születhet döntés. A lap szerint a kormány biztosan nem szeretné teljesíteni a szakszervezetek egész évre érvényes 6 százalékos béremelési igényét. AZ informálisnak nevezett tegnapi tárgyaláson mindkét fél rábolintott egy 5 százalékos alapbéremelésre, ami egy nagyobb csomag része. A megállapodás őszi fejezetében 2 éves, vagy akár 2023 végéig szóló egyezséget kötnének.
A MÁV-csoport sajtóosztálya lapzártáig nem reagált a Népszava kérdésére, hogy valóban létrejött-e a megállapodás.
Népszava
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek



Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon