kapubanner for mobile

Közhasznú munkát támogat a Vodafone

A Vodafone Magyarország Alapítvány kedden meghirdette "Többet érsz" programját, melynek keretében a kiválasztott nyertesek - teljes munkaidőben - egy éven keresztül dolgozhatnak egy-egy általuk kiválasztott magyarországi civil szervezetnél. Fizetésüket és egyéb költségeiket ez idő alatt az alapítvány biztosítja - áll a közleményben.

A "Többet érsz" program ötlete a mobilszolgáltató új-zélandi alapítványától ered, ahol 2002-ben dolgozták ki ezt a kivételes programot. Az elképzelés szerint lehetőséget kell adni az embereknek, hogy az általuk fontosnak tartott, a társadalom érdekeit szolgáló feladatoknak szentelhessék magukat. Az ötletet Ausztrália, Hollandia és Írország is felkarolta, a 4 országban a mai napig összesen már 70 ember segíthetett közhasznú munkájával. 2008-ban Magyarország mellett további 13 vodafone-os országban indul el a program.

A felhívásra jelentkezni 2008. július 11-ig lehet, a www.tobbetersz.hu honlapon megtalálható pályázati feltételek alapján, a pályázati űrlap kitöltésével. A szerencsés pályázókat és pályázati programjukat 2008. szeptember első felében mutatja be a Vodafone Magyarország Alapítvány.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek