Közszféra: százezer forintba is kerülhet a versenyvizsga
Decembertől minden köztisztviselői beosztásra vágyó álláskeresőnek közigazgatási versenyvizsgát kell tennie, mielőtt megpályázhatna bármilyen pozíciót. A vizsga-, illetve felkészülési díj akár a százezer forintot is elérheti, amit a jelentkezőnek saját költségén kell kifizetnie - olvasható a Magyar Hírlapban.
A kormányrendelet szerint 2009 márciusától kezdődően először a központi, majd a helyi államigazgatási szervek vezetőinél, december elsejétől viszont már az egész köztisztviselői kar tekintetében az alkalmazás feltételévé válik a versenyvizsga. A vizsga célja annak felmérése, hogy a jelentkező rendelkezik-e a közigazgatásban való munkavégzéshez szükséges műveltséggel, készségekkel és képességekkel. A szóbeli és írásbeli részből álló vizsga anyaga többek között alkotmányjogi, közigazgatási, társadalomismereti, gazdasági, pénzügyi és etikai ismereteket kér számon.
Sokan bírálják ezt a rendeletet amiatt, hogy a vizsga díját, illetve a felkészülés költségeit is a munkavállalónak kell állnia. A rendelet szerint a vizsgadíj 19 325 forint, a felkészítés költsége azonban elérheti akár a 77 ezer forintot is. Mindez azt jelenti, hogy egy köztisztviselői állásra pályázónak adott esetben csaknem százezer forintot is ki kell fizetnie anélkül, hogy bármilyen kinevezésben is reménykedhetne - írja a lap.
Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: az egyeztetéseken nagy vitát folytattak a kormány képviselőivel a finanszírozás kérdéséről, de csak annyit értek el, hogy a vizsga díját a munkáltató visszafizeti, ha a pályázó elnyeri az adott állást. De csak akkor, ha a jelentkező két éven belül megszerzi kinevezést.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?