kapubanner for mobile

Közvetlen munkatársairól is dönthet az APEH új elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Módosítani kellett az APEH-ről szóló kormányrendeletet, hogy Vida Ildikó elfoglalhassa a székét. Emellett bővült az elnöki jogkör is, ezentúl ő nevezheti ki és mentheti fel a hatóság vezetését - tudósít a Népszabadság.

Módosítani kellett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló kormányrendeletet annak érdekében, hogy a vezetőváltásnak megteremtsék a törvényi feltételeit.

Mint ismert, Szikora János elnököt hétfőn hívta vissza hivatalából Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, helyére pedig még hétfőn kinevezte Vida Ildikót, aki a Fidesz-kormány idején, 1999 és 2002 között már vezette a hatóságot.

A hétfőn még hatályos kormányrendelet azonban olyan kikötéseket tartalmazott az APEH elnökére vonatkozóan, ami meggátolná a kinevezést. Feltétel például a legalább öt éves közigazgatási gyakorlat, valamint ötéves vezetői tapasztalat, de a holnaptól hatályba lépő módosítással ilyen kritériumokat már nem támasztanak az elnökkel szemben. Kikerül a jogszabályból az is, hogy a kinevezettnek kiemelkedő szakmai tekintéllyel kell rendelkeznie - írja a Népszabadság.

Emellett bővítik az elnök jogkörét, míg eddig az adóhatóság elnökének javaslatára a pénzügyminiszter nevezte ki és mentette fel az APEH elnökhelyetteseit és gazdasági vezetőjét, a továbbiakban ez az elnök hatásköre lesz.

A Népszabadság megjegyzi: Matolcsy hétfőn nevezte ki Vida Ildikót az APEH élére, az elnökkel szembeni feltételekről szóló kormányrendelet módosítása viszont kedden lépett hatályba. Vagyis Vidát csak keddi hatállyal lehetett volna kinevezni, amennyiben nem rendelkezett az elvárt szakmai gyakorlattal és tapasztalattal.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek