kapubanner for mobile

Kreatív módszerekkel a munkaerő megtartásáért

A nyugat-európai munkaadók kreatívak válság idején, és a leépítések elkerülésére egy sor módszert vetnek be: rövidítik a munkaidőt, csökkentik a fizetést, szabadságra képzésre küldik a dolgozókat. A társaságok zöme ugyanis felismerte: amikor véget ér a válság, sokkal többe kerül majd az elbocsátott szakképzett munkaerő pótlása, mint a megtartása - írja a Világgazdaság.

A Világgazdaság néhány példát is említ: a Honda autógyár egyik brit üzeme (Swindonban) februártól május végéig leállt. Az alkalmazottak azonban a négy hónapos szünet első felére a teljes fizetésüket kézhez kapják, a második felére pedig körülbelül a 60 százalékát.

Németországban a Praktiker barkácsáruházlánc és a Lufthansa Cargo teherszállító légitársaság már márciustól négynapos munkaidőt alkalmaz, a világ egyik legnagyobb utazásszervezőjének számító TUI pedig májustól rövidíti a munkaidőt.
Angliában a KPMG üzleti tanácsadó cég 11 ezer alkalmazottjának ajánlotta fel a következő választást: vagy négynapos munkahétre áll át 20 százalékkal alacsonyabb fizetésért, vagy egy-három hónapon át nem dolgozik, s erre az időszakra az eredeti javadalmazása 30 százalékát kapja kézhez.

Világgazdaság/HírTv
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek