kapubanner for mobile

Kulturális közszféra: béremelés lehet 2017-től

Több lépcsőben, 2017-től tervezi a kulturális szférában dolgozó közalkalmazottak béremelését az Emberi Erőforrások Minisztériuma - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács (KÁÉT) csütörtöki ülésén.

A Kulturális Államtitkárság közleménye szerint Hoppál Péter a csütörtöki ülésen hangsúlyozta: kétszámjegyű általános bérfejlesztést szeretnének, amely a kulturális közalkalmazotti szféra különböző szakterületein dolgozó körülbelül 20 ezer dolgozót érintené oly módon, hogy számukra érzékelhető bérnövekedést tegyen lehetővé.

A KÁÉT ülésén jelen lévő országos szakszervezetek és szakmai szervezetek vezetői egyetértettek a béremelési program elindításával.

A KÁÉT ülésén jelen volt a zene és táncművészeti, filmművészeti, a színházi, a képző- és iparművészeti, az artista és közösségi művelődési szakterület érdekképviselete, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Megyei Jogú Városok Országos Szövetsége és a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége képviselője.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk