Látványosan nő a fiatal munkanélküliek száma
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2018-ban 10,2 százalék volt a fiatalok munkanélküliségi rátája, tavaly ez az arány már 11,4 százalékra nőtt.
Ahogy mi is megírtuk, a KSH adatai szerint szeptember-novemberben 8300 fővel nőtt a fiatal munkanélküliek száma 2018 azonos időszakához képest. A Népszava szerint nem egy kiugró őszi adatsorról van szó, a KSH legfrissebb foglalkoztatottsági adatai ugyanis azt mutatják, hogy a tavalyi év egészében nőtt a fiatal munkanélküliek száma. Az október-decemberi időszakban 155 ezer munkanélküli volt, közülük pedig 40 ezer volt a fiatal, ez a 15-24 éves korosztály esetében 12,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Bár az adat a szeptember-októberhez képest csökkenést mutat, a 2018-as azonos időszakhoz képest viszont 2,1 százalékpontos növekedést jelent. Az egész évre vonatkozó kimutatások szerint 2018-ban 10,2 százalék, míg 2019-ben már 11,4 százalék volt a fiatalok munkanélküliségi rátája.
A romló adatokra a Magyar Nemzeti Bank is felfigyelt. A 15-24 éves munkanélküli fiatalok száma másfél év alatt 15 ezerrel nőtt, és elsősorban a pályakezdők elhelyezkedése vált nehezebbé - mutatott rá a jegybank két szakértője, Balázs Judith és Erdélyi Levente, hozzátéve, hogy Csehországban és Lengyelországban is jobb a helyzet, mint nálunk.
A Népszava által megkérdezett szakértők szerint a munkaadók a lassuló gazdasági növekedésre reagálnak a fiatalabb munkavállalók elutasításával. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy mindig a fiatal korosztály érzi meg elsőként a válságot, őket ugyanis könnyebben és olcsóbban el tudják küldeni a munkaadók. „A fiatalok foglalkoztatásának csökkenése az első jele annak, hogy nem bővül tovább a foglalkoztatottság” - hívta fel a figyelmet Csillag Márton, a Budapest Intézet szakértője.
Népszava

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?