Lázár Jánoshoz fordulnak segítségért a rezidensek
A Magyar Rezidens Szövetség szerint az egészségügyi vezetés elbagatellizálja az ágazat problémáit, ezért konzultációsorozatot kezdeményeznek a döntéshozókkal, melyben első lépésként hétfőn Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg - közölte a szövetség elnöke az MTI-vel.
A szövetség ezért hétfőn levélben Lázár Jánoshoz fordul. Ebben személyes konzultációt kérnek a politikustól, annak érdekében, hogy a döntéshozók valós képet kaphassanak arról, milyen helyzet alakult ki az egészségügyben, és a kormányzati gondolkodásban kellő súllyal jelenjen meg az ágazat humánerőforrás problémája.
Az a céljuk, hogy a döntéshozókkal olyan jövőképet tudjanak az orvosok elé vetíteni, amely érdemben képes lassítani az orvosok elvándorlását. Az ehhez szükséges intézkedés nem csak az egészségügyi dolgozókról szól, hanem arról is, hogy a betegeknek milyenek lesznek az ellátási esélyei a jövőben - emelte ki Papp Magor.
Mint kifejtette: még a többi visegrádi országban is, - amelyek Magyarországhoz hasonló gazdasági helyzetben vannak - hetven százalékkal magasabbak a bérek az egészségügyben. Példaként kiemelte Lengyelországot, ahol nagyjából csupán kétszer annyit - vagyis a nyugati bérek töredékét - keresik az egészségügyi dolgozók, mégis arányait tekintve jóval alacsonyabb az orvos migráció mértéke. A 38 milliós lakosság mellett, éves szinten nagyjából ezer orvos távozik.
A rezidensszövetség elnöke kiemelte: nem azt mondják, hogy január elsejétől többszörös béreket akarnak, már a lépcsőzetes bérfelzárkóztatás is mentőövet adhat az ágazatnak.
Papp Magor szerint az egészségügyi vezetés nem keresi a megoldást. Hiszen még júliusban azt ígérték, hogy szeptemberben a bérek kérdésében folytatódik az életpályamodell egyeztetése, ám "ebből nem lett semmi" - hangsúlyozta a rezidensszövetség elnöke.
Mindeközben a szövetség által meghirdetett az "Élhető magyar egészségügyet" mozgalom keretében továbbra is gyűlnek a felmondólevelek, amelyek január elsejétől aktiválódnak, amennyiben nem történik érdemi intézkedés az egészségügyi dolgozók helyzetének javítása érdekében. Papp Magor ismét leszögezte: akciójuknak továbbra sem az a célja, hogy az ellátórendszert veszélyeztessék, hanem hogy jelezzék: "nagy a baj, és erre közösen kell megtalálni a megoldást".
A rezidensszövetség elnöke elmondta: sokan jelezték, hogy már elmentek volna, de az akció miatt kitartanak év végéig, abban bízva, hogy érdemi változások lesznek az egészségügyben. Egyelőre viszont hosszú távon sincs kilátásban a helyzet javulása, így hamarosan - a rezidensszövetség akciójától függetlenül -, sokan fel fogják adni a küzdelmet - tette hozzá Papp Magor.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 1 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 3 hete
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 3 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 2 hónapja
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?