"Le a leépítéssel a közmédiában!"
Az MSZP felszólítja a Fidesz-KDNP kormányt, hogy állítsa le "a szakmailag megalapozatlan, emberileg megalázó, politikai alapú tisztogatást a közmédiában".
A párt sajtótagozata elnökének csütörtöki közleményében az olvasható: a Fidesz-KDNP-kormány szégyenletes, átlátszó hazugsággal, spórolással magyarázza újabb ötszáz ember elbocsátását a közmédiából.
Török Zsolt közleménye szerint ugyanakkor csak a tavaly létrehozott "Médiamindenhatóság" többe kerül az országnak, mint elődjei együttvéve, és a már kirúgott, gyakran díjnyertes újságírók helyére az "elmúlt hónapokban is jó pár(t) ember került". Az újabb elbocsátási hullám a közmédiumok szakmai színvonalának további erodálását, végső soron a közmédia iránti teljes társadalmi közönyt eredményezné - tartalmazza Török Zsolt közleménye.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) korábban bejelentette, hogy idén két elbocsátási hullámban, összesen csaknem ezer munkavállalót épít le a közmédia intézményeiből. Az elbocsátások első ütemében mintegy 520 munkavállalótól vált meg az MTVA.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?