Lemondott a szászországi miniszterelnök
A több hónapja tartó, bankválságból lett politikai válság után hétfőn bejelentette lemondását Georg Milbradt konzervatív szászországi miniszterelnök.
Milbradt - aki 2002 szeptembere óta az egykori NDK-hoz tartozott keletnémet tartomány miniszterelnöke, s 2004 óta konzervatív-szociáldemokrata koalíciós kormány élén állt - május végi hatállyal lemondott mind a miniszterelnöki, mind a helyi CDU-elnöki tisztségről. Miniszterelnöki utódául Stanislaw Tillich eddigi pénzügyminisztert javasolta.
A koalíciós partner szociáldemokraták már régóta sürgették a 63 éves politikus távozását, felelőssé téve őt a szászországi tartományi bank, a SachsenLB válságáért. Lemondását értesülések szerint immár saját pártjában is kívánatosnak tartották.
A tavaly kezdődött nemzetközi hitelválság a németországi bankok közül elsősorban a szászországi tartományi bankot sújtotta. A SachsenLB már 2007 őszén bajba került, mert ellenőrizetlenül túl sok pénzt fektetett amerikai jelzálogkölcsönökre alapozott értékpapírokba. Ezért 17 milliárd eurós rendkívüli hitelkeretet kellett nyitnia német bankoknál. A következő lépésként megállapodás született arról, hogy Baden-Württemberg tartományi bankja megveszi szászországi "kollégáját".
A tartományi szociáldemokraták több vezetője a kormányfőt vádolta a tartományi bank eladósodásáért, s már akkor megkérdőjelezte Georg Milbradt konzervatív miniszterelnök alkalmasságát, illetve az általa vezette koalíció fenntartásának célszerűségét.
A drezdai válság a CDU országos vezetésében is aggodalmat okozott. A konzervatív párt akkor még támogatásáról biztosította Milbradtot, de értesülések szerint Berlinben megrázkódtatást váltott ki, hogy a konzervatívok egyik legerősebb keletnémet bástyájának tartott Szászországban gyengült a CDU tekintélye.
Milbradt lemondását rövid sajtónyilatkozatában mindössze azzal indokolta, hogy tizenhat hónappal a soron következő tartományi parlamenti választások előtt lehetővé kívánja tenni a "harmonikus kormányzást".

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek