Lemondott Réthelyi Miklós
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBenyújtotta lemondását Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a kormányfőnek. Orbán Viktor miniszterelnök a szerdán benyújtott lemondást elfogadta - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.
Szijjártó Péter hozzátette: Réthelyi Miklós már 2010-ben jelezte, hogy félidőben lemond majd miniszteri posztjáról.
A miniszterelnök megköszönte a távozó tárcavezetőnek az elmúlt két évben végzett munkáját, és nagyrabecsüléséről biztosította őt. A szóvivő elmondta, Réthelyi Miklós a kormányfőnek írt levelében jó döntésnek nevezte, hogy egy minisztériumban integrálták azokat a kormányzati területeket, amelyek "az emberről szólnak". "Példa nélküli megoldás ez talán egész Európában, de mégis az elmúlt két év azt mutatja, sikeres a kormányzati struktúra" - emelte ki Szijjártó Péter, aki kérdésre közölte, a jövőben sem kerül el egyetlen terület sem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól, és a kormányzati struktúrában sincs szükség változtatásra, az ugyanis sikeresen működik.
Szavai szerint a minisztercsere már csak "parlamenti technikai kérdés", hiszen bizottsági meghallgatásokon kell átesnie a tárcavezető-jelöltnek. Arra a kérdésre, hogy várhatóak-e további lépések a kormányátalakításban, a szóvivő azt válaszolta: Orbán Viktor hozott ilyen döntéseket, de azokról majd akkor tájékoztatják a nyilvánosságot, ha véglegesek lesznek és nyilvánosságra kell, hogy kerüljenek.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?