kapubanner for mobile

Létszámbővítést fontolgat több cég Borsodban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Miközben a gazdasági és pénzügyi krízisre hivatkozva egyre több társaság bocsátja el dolgozóit, ennek ellentétje tapasztalható egyelőre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - írta az Észak-Magyarország szombaton.

A megyei napilapnak Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója azt mondta: több nagy vállalkozás egyelőre kivár, szándékaik szerint vélhetően jobban járnak, ha most csökkentett üzemmóddal vagy szabadságolásokkal vészelik át a nehézségeket, mint elbocsátásokkal, mert utána nehezen tudnák pótolni a szakembereket.

Mérlegelik a lehetőségeket, de jelenleg nem gondolkodnak tömeges létszámleépítésben, sőt féltucatnyi cég azt is jelezte: összességében csaknem másfél ezer embert venne fel - olvasható az Észak-Magyarországban.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek