kapubanner for mobile

LIGA: megdöbbentő, hogy elmozdítanák a PSZ alelnökét

A LIGA Szakszervezetek szerint a pedagógusok legnagyobb létszámú szakszervezetének vezetősége azért kívánja elmozdítani tisztségéből a tömörülés alelnökét, mert az nyíltan fel akart lépni a pedagógusokat érintő súlyos kormányzati megszorító intézkedések ellen, és ezt megdöbbentőnek tartják.

Az érdekvédelmi szervezet mindezt annak kapcsán tudatta szerdán az MTI-vel, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombati kongresszusán várhatóan visszahívja alelnöki tisztségéből Pécsi Ágnest.

A LIGA közleménye szerint a PSZ vezetése úgy kívánja visszahívni az alelnököt, hogy esélyt sem ad a "vádlottnak" álláspontja megvédésére. A tömörülés kiemelte: elképzelhetetlen, hogy valakit azért vonjanak felelősségre, mert a dolgát végzi.

"Nem képzelhető el ugyanis szakszervezet, amely nem lép fel határozottan és minden más érdektől függetlenül tagjai gazdasági és szociális érdekei védelmében. Ha mégis, úgy azokat a vezetőket kell kérdőre vonni és felállítani, akik csendben próbálják átvészelni a vihart, ahelyett, hogy az első sorban menetelve vezetnék az érdekképviseleti harcot" - írták állásfoglalásukban.

A LIGA úgy fogalmazott: a mai magyar szakszervezeti mozgalomban még mindig jelen lévő megalkuvásnak és meghátrálásnak, s a mindenkori hatalommal folytatott, színfalak mögötti egyezkedésnek véget kell érnie.

Mint hozzátette, ezért arra bátorít minden olyan szakszervezeti tisztségviselőt, aki elégedetlen az általa képviselt munkavállalók helyzetével, hogy merjen kilépni a sorból és valóban álljon ki a helyzet minden törvényes eszközzel való megváltoztatása mellett. Mindez azért is szükséges, hogy az egyre csökkenő tagságú szakszervezeti mozgalom újra növekedni kezdjen, látva, hogy van miért szakszervezeti tagnak lenni - zárták állásfoglalásukat.

Pécsi Ágnes szerdán azt MTI-nek úgy fogalmazott, hogy őt nem a pedagógusok, hanem szakszervezeti bürokraták akarják leváltani a posztjáról, számára is ismeretlen okból. Azt mondta, hogy nem tudja, mivel indokolják pontosan a leváltását, az erről szóló dokumentumokat csak szombaton kapják meg a küldöttek. Ő személy szerint semmilyen indoklást nem kapott kézhez - tette hozzá a 2008 júliusában megválasztott alelnök.

Pécsi Ágnes - aki a Lengyel Gyula Szakközépiskola tanáraként többször szervezett tiltakozó akciót az intézmény megmentéséért - közölte: a szakszervezeti mozgalom történetében nem volt még példa arra, hogy egy első vonalbeli tisztségből visszahívjanak valakit.

Kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban a tagság egyre kiábrándultabb, és jelentős taglétszámvesztés következett be. Arra a kérdésre, hogy történhet-e szakadás a szakszervezeten belül szombaton, azt mondta: sokan tartanak attól, de fontos lenne, hogy ez ne következzen be.

A PSZ-nél az MTI-nek azt mondták, hogy a szombati kongresszus után sajtótájékoztatón reagálnak a felvetésekre.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra

Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk

Megvan a Bonafarm új HR igazgatója

Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk

Személyi változások a magyarországi Bosch-csoportnál

Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk