LMP: a kormány tegye lehetővé a házi segítségnyújtást végzők szabadságolását
Ungár Péter felszólította a kormányt, hogy rendezze az otthongondozási díjakat.
Az LMP szerint a kormánynak lehetővé kellene tennie a házi segítségnyújtást végzők szabadságolását, illetve napi pár órás egyéb feladatvégzését - mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A politikus kifejtette, több európai országban van példa arra, hogy az otthongondozást végzők szabadságát, valamint más rugalmas kimenőit támogatja az állam, a magyar kabinettől kapott válaszból azonban számukra az derült ki, hogy ezzel nem kívánnak foglalkozni.
Ungár Péter ismételten felszólította a kormányt, hogy - mint mondta - ellenzékben tett ígéretüknek megfelelően rendezze az otthongondozási díjakat. Az LMP képviselője szerint ez évente a magyar köztévé költségvetésének felébe kerülne. Megismételte továbbá, elfogadhatatlannak tartják, hogy a felnőtt hozzátartozóikat otthon ápolók havonta mindössze 58 ezer, illetve 38 ezer forintos támogatást kapnak.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?