kapubanner for mobile

LMP: a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére készül-e a kormány?

Az LMP választ vár a kormánytól arra, hogy tervezi-e a közalkalmazotti jogviszony megszüntetését, a közalkalmazotti törvény módosítását vagy hatályon kívül helyezését.

Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési frakciójának tagja hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az innovációs és technológiai miniszternek október végéig kell a kormány elé terjesztenie az új szakképzési törvény tervezetét és a Szakképzés 4.0 stratégiai végrehajtásnak cselekvési tervét.

A sajtó birtokába jutott dokumentumok szerint az oktatók munkaviszonyán is változtatnának, foglalkoztatásukat már nem a közalkalmazotti törvény, hanem a munka törvénykönyve szabályozná - ismertette, hozzátéve: a kormányzat magyarázata minderre a jogviszony alakításának rugalmassá tétele. Ide sorolták a munkafeltételeket, köztük az illetményeket is.

Szerinte az intézkedések ugyanakkor számos hátrányt okoznának a tanároknak: nem mehetnének 40 évnyi munkaviszony után nyugdíjba, nem kapnának jubileumi jutalmat, csökkenne az alapszabadságuk, a végkielégítésük, de a szakszervezeteket is tönkretennék, mivel megszűnne a tagdíj átutalásának kötelezettsége.

Hohn Krisztina rámutatott: a tanárok bére átlagosan 30 százalékkal marad el a piaci bérektől, ezért a tervezett intézkedések helyett béremeléssel kellene vonzóvá tenni a pedagóguspályát.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek