Logisztikai központot épít egy osztrák alumínium-nagykereskedő Fejér megyében
Logisztikai központot épít az alumínium-nagykereskedő osztrák Ingrid L. Blecha GmbH a Fejér megyei Daruszentmiklóson: az 1,3 milliárd forint összköltségű beruházást uniós forrás felhasználásával valósítják meg.
Az MTI érdeklődésére Doris Haselbacher ügyvezető elmondta, a munkaterület átadása már megtörtént. A 21 ezer négyzetméteres daruszentmiklósi telephelyen hétezer négyzetméteres logisztikai központ épül négy ütemben. A csarnokok 2014. májusra készen lesznek, majd ezt követően épül meg az irodaépület, továbbá a kiszolgáló létesítmények.
Az 1,3 milliárd forintos beruházás kétharmadát saját forrásból, egyharmadát uniós forrásból finanszírozzák.
A cég magyarországi leányvállalata 2010 óta működik öt alkalmazottal. A beruházással 20-25 embernek adnak majd munkát.
Az ügyvezető hangsúlyozta, azért döntöttek Magyarország mellett, mert ez az egyik elsődleges exportpiacuk. A Fejér megye déli részén található Daruszentmiklós mellett az M6-os autópálya és a jó megközelíthetőség szólt. Céljuk, hogy az új logisztikai központból könnyebben kiszolgálják a magyar és a keleti piacokat.
Az Ingrid L. Blecha GmbH-t 1986-ban alapították, a cég központja Neunkirchen. Elsődleges tevékenységi körük az alumíniumprofilok és rudak kereskedelme, raktározása, vágása.
A 40 ezer négyzetméteres ausztriai telephelyükön 70 alkalmazottat foglalkoztatnak. Évi 14 millió eurós bevételük mintegy fele származik exportból. Jelenleg a világ hatvan országába értékesítik termékeiket.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?