A londoni polgármester megkönnyítené az uniós fiatalok munkavállalását
Sadiq Khan londoni polgármester szerint olyan új szabályrendszert kell kidolgozni az Európai Unióval, amely kölcsönösen lehetővé teszi fiatal brit és uniós polgároknak a szabad utazást, tanulást és munkavállalást.
A munkáspárti polgármester a The Observer című baloldali vasárnapi brit lapnak nyilatkozva kijelentette: a konzervatív párti brit kormány által végrehajtott "kemény Brexit" egész Londonnak károkat okozott, de a legnagyobb mértékben a fiatalokat sújtja.
Khan szerint a fiatal britek számára a külföldi munkavállalás mellett a külföldi tanulás is sokkal nehezebbé vált, miután a kormány elhibázott döntéssel felmondta Nagy-Britannia részvételét az Erasmus-programban is. A londoni polgármester kijelentette: ebben a helyzetben egyértelműen támogatná egy ifjúsági mobilitási keretrendszer létrehozását.
"Jóllehet Nagy-Britannia már nem az EU tagja, London azonban európai város és mindig az is marad" - hangsúlyozta Khan az interjúban. Becslések szerint a 9 milliós Londonban 1,2 millió EU-állampolgár él. Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
London azóta új, pontozásos - főleg a szakképzettséget és az angol nyelvtudást előnyben részesítő - bevándorlási szabályozást honosított meg, amely nem tesz különbséget az EU-ból és a világ más térségeiből újonnan érkezők bevándorlási és munkavállalási kérelmeinek elbírálása között.
Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje az elmúlt időszakban többször is egyértelműen kifejtette azt az álláspontját, hogy ha pártja az idén esedékes brit parlamenti választások után kormányra kerül, nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába.
Sadiq Khan - aki London polgármestereként jelenleg a Munkáspárt legmagasabb rangú választott közhivatali tisztségviselője - ugyanakkor többször is "gyakorlatias vitát" szorgalmazott arról, hogy Nagy-Britannia ne lépjen-e vissza az unió egységes piacára és a vámunióba, amikor a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodás felülvizsgálata jövőre esedékessé válik.
MTI
A Cambridge Econometrics modellszámításai szerint 2035-re a munkahelyek száma 3 millióval kevesebb lesz a Brexit miatt. Olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?