Ma jár le a vasutassztrájk felfüggesztésének határideje
Folytatja ma délután az egyeztetést a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Herczog László közvetítő részvételével, miután még mindig nem közeledtek az álláspontok a szakszervezeti követelések ügyében.
Ma lejár a sztrájk felfüggesztésének meghosszabbított határideje, ameddig a szakszervezet vállalta, hogy a közvetítő bevonásával, szabályok szerint tárgyalnak. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke elmondta: reméli, a mai tárgyaláson a munkáltató elmozdul az álláspontjáról, mert ha nem, akkor a szakszervezet az összes körülmény mérlegelése után dönt, hogy folytatja-e és mikor a sztrájkot. Ugyanakkor a vasúttársaság nem adja jelét, hogy hajlandó lenne a kompromisszumra, noha a VDSZSZ képviselői szerint a MÁV tárgyalói magatartása már nem annyira konfliktusos, mint korábban volt.
Hétfőn mindössze annyi történt, hogy a MÁV átadta írásos álláspontját arról, hogy miért nem tartják indokoltnak a bérfejlesztésen túl a kiszervezett társaságoknál a többletbérfejlesztést. A MÁV Cargo privatizációs bevételéből elvárt egyszeri kifizetéssel kapcsolatos igény indokolatlanságát a munkáltató gazdasági számításokon keresztül mutatta ki. A MÁV szerint az idei és a következő két évi gazdálkodás szoros és költségtakarékos intézkedéseket követel. A MÁV számítása szerint a 10 százalék többletbérfejlesztés a kiszervezett három társaságnál bruttó kifizetés esetén 6,1 milliárd forintba, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből való részesedés minden vasutas számára nettó fizetetés esetében 8,5 milliárd forintba, bruttó kifizetésnél 20 milliárd forintba kerülne.
A VDSZSZ ugyanakkor hajlana a kompromisszumra, elfogadná, hogy több évre húzva teljesítse a munkáltató követeléseket, ami jelentős mértékben könnyítené a források biztosítását. A VDSZSZ elnöke szerint valótlan, hogy 6,1 milliárd forintba kerülne a 10 százalékos kihelyezési pótlék, hiszen ennek az összegnek a feléből is kijövő konstrukciót ajánlottak. Számításuk szerint a 10 százalék többletfejlesztést 3 milliárd forintból meg lehetne oldani, hiszen el tudnák fogadni a munkaidő csökkenéséből adódó béremelést. A MÁV Cargo privatizációból való részesedés pedig szerintük 8,7 milliárd forintból teljesíthető lenne.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?