Ma nyílik az Educatio oktatási szakkiállítás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMa nyílik a fővárosban az Educatio oktatási szakkiállítás. A szombatig tartó rendezvényen több mint száz kiállító várja a látogatókat a Papp László Budapest Sportarénában. Az idén három naposra bővített esemény programját felsőoktatási és köznevelési konferencia is színesíti.
A rendezvény honlapján közzétett tájékoztató szerint a kiállításon valamennyi hazai felsőoktatási intézmény képviselteti magát, az érdeklődők megismerkedhetnek a legújabb oktatási fejlesztésekkel, taneszközökkel, módszerekkel.
A kiállításon a felsőoktatási intézmények mellett tankönyvkiadók, taneszközgyártók és -forgalmazók, külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények és oktatással foglalkozó kutatóintézetek is bemutatják kínálatukat. Olyan intézmények és vállalatok képviselőivel, szakembereivel is találkozhatnak az érdeklődők, akik meghatározó szerepet töltenek be a magyar oktatás fejlődésében.
Az ingyenesen látogatható börze a szervezők szerint különösen hasznos a felvételiző diákok számára, hiszen egy időben, egy helyen tájékozódhatnak csaknem 50 felsőoktatási intézményről. Az egyetemek, főiskolák képviselőitől és jelenlegi hallgatóitól megtudhatják a legfrissebb és legfontosabb információkat a képzési rendszerről, a szakokról, a felvételi esélyekről és lehetőségekről, valamint a tanulmányi és szociális juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről, illetve az intézmény nyújtotta szabadidős tevékenységekről is kérdezhetnek.
A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléje a felvételizőkön kívül a pedagógusok és intézményvezetők számára is egyedülálló lehetőséget biztosít, hiszen értesülhetnek a szakma újdonságairól, a taneszközök és módszerek korszerűsödéséről. A standokon kívül színvonalas szakmai programok és előadások is várják az iskolák tanárait és vezetőit, illetve az oktatás különböző területein érdekelt cégek - mint kiállítók - képviselőit.
Az immár 14. alkalommal megrendezendő szakkiállításra a középiskolás diákokat, szülőket, pedagógusokat, intézményvezetőket és -fenntartókat egyaránt várják, a három nap alatt mintegy 30 ezer látogatóra számítanak.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?