Ma távozik hivatalából az ORTT elnöke
Távozik hivatalából Majtényi László. Utolsó munkanapján, ha határozatképes lesz a testület, még foglalkozhatnak a kereskedelmi tévékre kiróvandó óriásbüntetésekkel is.
Az előterjesztés szerint a délutáni kibeszélőshow-k miatt az RTL Klubra 54 óra elsötétítés, a TV2-re 105 milliós kötbér kiszabását indítványozta az ORTT irodája. A korábbi adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet igazgatója október 29-én, egy nappal az országos kereskedelmi rádiós koncessziók odaítélése után mondott le - november 30-i határnappal - a médiahatóság vezetéséről.
"Azon a napon, amikor az Ön jelölését követően az Országgyűlés megválasztott az ORTT elnökének, úgy foglaltam össze elnöki programomat, hogy legjobb tudásom szerint azon fogok munkálkodni, hogy minél közelebb vigyem a médiahatóság működését a közpolitikához, miközben távol tartom a pártpolitikától. Tekintettel arra, hogy ennek a programnak a végrehajtása - függetlenül az intézmény munkájában elért egyéb sikerekről - teljes mértékben lehetetlenné vált, 2009. november 30-i határnappal lemondok elnöki megbízatásomról és testületi tagságomról" - írt az államfőnek és a miniszterelnöknek.
Mint akkor az MTI-nek elmondta, azért november végével távozik, mert időt akar biztosítani az utódját jelölő két közjogi méltóságnak, "hogy keressen egy áldozatot erre a munkára", és le kívánja zárni a folyamatban lévő ügyeket - nyilatkozta. "Van egy csomó kész programom, ami az elnökséghez kötődik, meg kell írnom a különvéleményeimet az ORTT rossz döntéseihez", valamint folyik a parlamentben a médiahatóság jövő évi költségvetésének vitája - sorolta. Elnök hiányában a tagok vezetik - előre meghatározott sorrendben - az üléseket.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon