kapubanner for mobile

Ma van a projektmenedzsment világnapja

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A tavalyi év sikere után, idén második alkalommal is megrendezi angol nyelvű projekt konferenciáját a Project Management Institute (PMI) Budapest Magyar Tagozata november 6-án - áll a portálunknak eljuttatott közleményben.

A nemzetközi szakembereket felvonultató eseményen az érdeklődők hasznos információkkal gazdagodhatnak a kockázatkezelés, a big data analízis, vagy éppen a közösségi médiahasználat projektmenedzseri vonatkozásairól.

A projektmenedzseri szakma ismertségét és elismertségét célzó Nemzetközi Projektmenedzsment Világnapot minden év novemberének első csütörtökén rendezik meg szerte a világon, 2013 óta Magyarországon is.

A magyar szakmai élet fejlettsége, a szervezetek együttműködése és a hazánkat is érintő nagyszabású nemzetközi projektek mind időszerűvé tették, hogy Magyarország is csatlakozzon az eredetileg Egyesült Államokból induló kezdeményezéshez, és ezáltal itthon is nagyobb elismertséget kapjon a szakma.

Kővári Zoltán, a Qualysoft operatív vezérigazgató-helyettese, valamint a PMI Budapest, Magyar Tagozatának elnökségi tagja szerint, a vállalatok sikereiben meghatározó szerepe van az eredményesen végrehajtott fejlesztéseknek, projekteknek és az ezek mögött álló képzett projektmenedzsereknek - áll közleményükben.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek