kapubanner for mobile

Magának csinált helyet az MTV elnöke

Rudi Zoltán utolsó intézkedéseiként létrehozott egy új igazgastóságot, és kinevezett egy alelnököt. Az alelnök első intézkedéseként kinevezte Rudit az új igazgatóság élére.

Igazgatóból lett a Magyar Televízió elnöke 2004-ben, négy évvel később pedig, újra az MTV igazgatója lett Rudi Zoltán.

A Magyar Televízió Stratégiatervezési és Kommunikációs Igazgatóságát irányítja mától Rudi Zoltán, akit a hétfőn hivatalba lépett Medveczky Balázs alelnök kért fel arra, hogy igazgatóként legyen újra az MTV alkalmazottja.

Elnökként, 2004. március 5-étől a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma határozott idejű megbízási jogviszony keretében foglalkoztatta Rudi Zoltánt, aki négy évvel ezelőtti megválasztásáig az MTV aktuális műsorokért felelős igazgatója volt.

A Stratégiatervezési és Kommunikációs Igazgatóság az MTV Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításával március 1-én jött létre. Feladata, hogy kidolgozza a köztévé fejlesztési terveit, továbbá az intézményi és üzleti kommunikációs stratégiát. Ugyancsak az új igazgatóság tevékenységi körébe tartozik az MTV nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése. Ennek keretében sürgető feladat, hogy az igazgatóság sikeresen megszervezze az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) júliusi budapesti közgyűlését, melyet Rudi kezdeményezésére tartanak hazánkban.

A SzMSz módosításáról – a médiatörvény és az MTV alapító okiratának előírásai alapján – az elnök döntött. Vagyis Rudi hozta létre azt az igazgatóságot, amelyet mostantól vezetni fog.

Rudi Zoltán ugyan ismét pályázott az MTV elnöki tisztére, de a közmédium ellenzéki kurátorai nem álltak mellé, és többek között a televízió közszolgálati teljesítményét kevesellték. Ugyanakkor Rudi tehetséges lobbista itthon és külföldön is. Ezt támasztja alá az is, hogy a számos támadás ellenére ő - elődeivel ellentétben - ki tudta tölteni négyéves mandátumát.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek