kapubanner for mobile

Magyarország legmelegebb munkahelye

A kánikulában ásványvízzel, napi többszöri helycserével és légkondicionált pihenőhelyiséggel segít dolgozóinak a zirci burgonyachips gyár.

Az év legmelegebb napjain is folyik a termelés Magyarország egyetlen burgonya chips üzemében, Zircen. A gyárcsarnokban nyár derekán magasra szökik a hőmérő higanyszála, a páratartalom pedig tovább fokozza a hőérzetet.

Chio Magyarország Kft.
Az üzemen belül a 175 C fokos olajjal feltöltött "fritőz", azaz chipset sütő berendezés közelében van a legnagyobb meleg. Amellett, hogy ez a forrása a gyártócsarnok többi részébe szétsugárzó forróságnak, a páratartalom is itt a legmagasabb. A berendezés ugyanis néhány perc alatt elpárologtatja a háromnegyedrészben vízből álló burgonyaszeletek szinte teljes nedvességtartalmát, s eközben percenként 50 liter víz kerül a levegőbe. A fritőz közelében általában 40-45 fok a hőmérséklet, július végén - augusztus elején viszont ez akár 65 fokra is felmehet. Szerencsére a kollégák a fritőztől távolabb dolgoznak, ahol nincs ennyire meleg. A karbantartási munkákat pedig úgy ütemezzük, hogy az év legforróbb heteiben senki se tartózkodjon 3 percnél tovább a gép közelében - mondja Somogyi György, a Chio Magyarország Kft. vezérigazgatója.

Holczinger Attiláné az üzem 1991-es alapítása óta itt dolgozik és már megszokta, hogy az év néhány napján az indiai, szumátrai éghajlatot is felülmúló "munkahelyi klímában" kell helytállnia. Szerencsére van légkondicionált pihenőhelyiség, és fontos, hogy az ember ne felejtsen el gyakran inni a szódavízből, mert úgy sokkal jobb a közérzetünk. A kényelmetlenebb helyekről pedig kétóránként leváltjuk egymást - sorolja a meleg elleni praktikákat, majd így folytatja: egyébként is évente csak pár olyan nap van, ami igazán kemény, augusztus 20. környékén pedig biztosan jön az enyhülés.

Országos Sajtószolgálat
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk

Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz

A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk

Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk