Továbbra is intenzív a SZÉP-kártya felhasználása
A SZÉP-kártyával rendelkezők májusban költötték a legtöbbet 2024-ben.
Továbbra is intenzív a Széchenyi Pihenő Kártya a (SZÉP-kártya) felhasználása - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók válaszaiból. Az OTP-nél idén január és május között 139,6 milliárd forintot használtak fel a kártyabirtokosok, ez az összeg lényegében megegyezik a tavalyi év azonos időszakában elköltött 138,3 milliárd forint összeggel. Az OTP SZÉP-kártyáknál havi eloszlásban sem volt érdemi eltérés 2023-hoz képest: márciusban 13 százalékkal volt magasabb a költés a tavalyihoz képest, 26 milliárd forintról 30 milliárd forintra emelkedett, májusban pedig 7 százalékkal kevesebb költést realizáltak, 36 milliárd forintról 33 milliárd forintra csökkent - közölte az OTP.
A K&H SZÉP-kártya birtokosok az idei évben eddig májusban költötték a legtöbbet, a havi forgalom meghaladta a 2,5 milliárd forintot, míg május végéig az idei összes költés 11,4 milliárd forintot volt. Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági ügyfél szegmens marketing vezetője a bank közleményében kiemelte, az év ezen időszakában jellemzően intenzív a SZÉP-kártya használat, mivel a pünkösdi hosszú hétvége mellett a belföldi nyaralások foglalásai is ilyenkor történnek meg. Támogatja a cafeteria elem használatát, hogy a piacon egyedülálló módon digitálisan is elérhető K&H SZÉP-kártyával már közel 22 000 helyen lehet érintésmentesen is fizetni - tette hozzá a szakember. Az intenzív felhasználás mellett a K&H SZÉP-kártyára történt havi jóváírás mértéke is magas, májusban meghaladta a 2,5 milliárd forintot. Ezzel a 2024-es jóváírás május végéig 12,6 milliárd forintot tett ki, ami 11 százalékkal meghaladja az elmúlt év azonos időszakának eredményét. A teljes elérhető K&H SZÉP-kártya egyenleg több mint 8,6 milliárd forint, 2 milliárd forinttal több, mint idén január végén és 17 százalékkal magasabb a tavaly májusi egyenlegnél - közölte a K&H.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?