Május 2-áig szünetel a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban
A dolgozók a leállás alatt is megkapják az alapfizetésüket és a megfelelő juttatásokat.
A baon.hu megyei hírportál dolgozóktól szerzett értesülésekre hivatkozva írta meg, hogy a kecskeméti gyárban a termelés április 21-étől, várhatóan május 2-áig szünetel. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében arról írnak, hogy a gyárban több oltópontot is kialakítottak, így ezekben a napokban jelentős számú munkavállalónak ajánlják fel a koronavírus elleni védőoltás lehetőségét, amennyiben erre önként jelentkeznek. A termelési szünetben átépítési és karbantartási tevékenységeket is ellátnak, illetve az új modell sorozatgyártásának előkészületeit is végzik. Közölték azt is, hogy ebben az időszakban is az érvényben lévő munkaidőkeretet alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy a munkatársak ezekre a napokra is megkapják alapfizetésüket, valamint a megfelelő juttatásokat.
Az idén januárban már volt egy termelés-leállás a kecskeméti Mercedes gyárban: január 20-tól tíz napig szünetelt a termelés szintén a beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt. A félvezető áramköröket gyártó Intel április 22-én jelezte, hogy nem látja a végét a nemzetközi piacon az elektronikai alkatrészek kínálatában bekövetkezett hiánynak. A Daimler az idei első negyedévi mérlegbeszámolója alkalmából közölte, hogy a korábban tervezettnél több alkalmazottat kíván részmunkaidőben foglalkoztatni az elektronikai alkatrészek hiánya miatt. Harald Wilhelm pénzügyi igazgató azt közölte, hogy az elkövetkező hetekben "hol itt, hol ott" termelésleállás és részmunkaidős foglalkoztatás várható.
A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG tavaly március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát 2020. március 20-tól, majd április 28-tól fokozatosan, először egy műszakban indult újra a termelés. Tavaly nyáron kihasználva az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli hosszú hétvégét - 2020. augusztus 17-e és 23-a között szünetelt a gyártás a kecskeméti üzemben. A karácsonyi szabadságolási időszakban az átfogóbb átépítési munkák miatt a téli termelési szünetet 2020. december 18-a és 2021. január 17-e között tartották meg.
A kecskeméti Mercedes-gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. A világjárvány és a több hetes leállás ellenére 2020-ban több mint 160 ezer autót gyártottak és 3,4 milliárd euró árbevételt értek el. Egy évvel korábban, 2019-ben 190 ezer autót gyártottak 3,7 milliárd euró árbevétel mellett.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 1 hónapja
- A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret 2 hónapja
- Bruttó 500 ezer forint a kecskeméti Mercedes-dolgozók jutalma 2 hónapja
- HR washing: the reality behind HR marketing 2 hónapja
- 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun 2 hónapja
- Hogyan lesz a vállalati kultúra a megtartás egyik legerősebb eszköze? - aki válaszol Plósz Orsolya 3 hónapja
- Idén is a top munkaadók között a Philip Morris International 3 hónapja
- Új Country Manager a JTI Hungary Zrt. élén 3 hónapja
- Négyszáz új dolgozót toboroz ez a cég Debrecenben 3 hónapja
- Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes élén 3 hónapja
- The HR profession suffers from success blindness 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?