Malév: "az elnök-vezérigazgató távozhat, mi sztrájkolunk!"
Ismét sztrájkkal fenyeget a Malév földi-, és légikiszolgáló személyzete. Véleményük szerint a jelenlegi vezérigazgatónak távoznia kell, mert az "alapvető emberi normákat" sem tartja tiszteletben. Idő közben azonban egyre kérdésesebbé válik a légitársaság jövője.
"Az európai törvényeket és az alapvető emberi normákat tiszteletben tartó, nagy munkabírású, nem megosztó személyiség" -et követel a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) Sándor László jelenlegi elnök-vezérigazgató helyére. Az ÁPV Rt. felé tett követelések mindenek előtt a vezérigazgató személyének cseréjéről szólnak, de tartalmazzák továbbá a béremelési követeléseket és az egyes feladatok kiszervezésének hiányosságait is.
Az egyenlőre határozatlan időpontra előirányzott tiltakozó demonstráción a földi-, és légikiszolgáló személyzet, továbbá a gazdasági területen dolgozók egyaránt részt kívánnak venni abban az esetben, ha követeléseiket nem teljesíti a Malév vezetősége. A Népszabadság értesülései szerint a hét vége folyamán az ÁPV Rt. elnöke, Mészáros Tamás egyeztető tárgyalásokat ajánlott október 21.-ei időponttal, ám ezt túl későinek tartják a szakszervezeti vezetők. Az LDFSZ vezetői szombaton levélben hívták fel az ÁPV Rt., valamint a Malév vezetőségének figyelmét arra, hogy a hét eleje folyamán figyelemfelhívó akciót szerveznek amennyiben a tervezett egyeztető tárgyalást nem tűzik ki korábbra. A napilap értesülései szerint Sándor László bármikor hajlandó tárgyalni a szakszervezettel a személyét érintő kérdésekről, ám az LDFSZ vezetői kifejezetten ragaszkodnak a háromoldalú tárgyaláshoz.
A vezérigazgató-váltás tekintetében megoszlik a MALÉV összesen hat szakszervezetének véleménye, mivel közülük hárman elítélik a demonstrálók követeléseit. Mint azt megtudhattuk, a napokban az egyik szakszervezeti érdekvédő lemondását is kezdeményezték, mert az továbbra is lojális maradt Sándor László személyéhez.
Idő közben egyre nagyobb bajok vannak a Malév háza táján. Egy kimutatás szerint több mint 50 személyt váltottak le az utóbbi egy év során a Malév közép- és felsővezetői közül. Ismeretes, hogy a napokban távozott Nemes Ervin kereskedelmi vezérigazgató-helyettes és Fehérváry Géza üzemeltetési vezérigazgató-helyettes is. A drasztikus személyügyi változásokat mi sem példázza jobban, minthogy 217 millió forintot fizettek ki a légitársaságnál végkielégítés címén csak az elmúlt nyolc hónap folyamán.
A hivatalosan október 20-án lejáró privatizációs pályázat és a jelenlegi helyzet igencsak megnehezíti az amúgy is csőd szélén álló légitársaság jövőjét.
A NOL cikke nyomán

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?