kapubanner for mobile

Már csak 10 nap karantén vár a külföldről érkezőkre

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A megváltozott szabályozás értelmében a külföldről Magyarországra érkezőkre a korábbi 14 nap helyett már csak 10 nap karantén vár. Jelenleg több mint 25 ezer ember van hatósági házi karanténban - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Kiss Róbert alezredes kiemelte: a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendelet hétfőn hatályba léptetett módosítása értelmében a Magyarországra személyforgalomban érkező magyar állampolgároknál a korábbi 14 nap helyett 10 napra rendelik el a hatósági házi karantént vagy a kijelölt karantént.

A magyar állampolgársággal nem rendelkezők Magyarország területére személyforgalomban kizárólag az illetékes rendőrkapitányság által kiadott engedély birtokában léphetnek be, és velük szemben is tíznapos karantént rendelnek el.

Kiss Róbert tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 3062 emberrel szemben rendeltek el hatósági házi karantént, ebből 774 esetben a határátlépés során alkalmazták az intézkedést. Jelenleg 25 212 ember van hatósági házi karanténban - mondta.

Eddig 1823 ember választotta, hogy a hatóság elektronikusan ellenőrizze, betartja-e a karanténra vonatkozó szabályokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elektronikus ellenőrzés segítség a hatóságnak, csökkenti a fizikai ellenőrzésekből adódó veszélyforrást, ugyanakkor az adatkezelés ugyanúgy zajlik, mint a személyes ellenőrzésnél.

Hétfőn 22 esetben intézkedtek, mert a tömegközlekedési járműveken utazók nem, vagy nem megfelelően viselték a maszkot. Ugyanezért az üzletekben, bevásárlóközpontokban 27 esetben kellett intézkedniük.

Arra az újságírói kérdésre, hogyan intézkednek a rendőrök a szabályokat be nem tartókkal szemben, azt mondta: fokozatosan és folyamatosan ellenőrzik a szabályok betartását, a rendőri intézkedések pedig differenciáltak, helyszíni bírságot, illetve feljelentést csak súlyosabb, vagy ismételt szabályszegésnél alkalmaznak.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek