Már csak napok vannak hátra az első hiteligénylési határidőig
Hétfőig, szeptember 15-ig adhatja le Diákhitel igénylését az, aki október 15-ig pénzhez szeretne jutni. Az 5,75 százalékos kamatlábú, szabad felhasználású Diákhitel1 mellett az önköltséges képzésben résztvevők számára 2 százalékos kamatú, államilag támogatott Diákhitel2 is elérhető. A hallgatóknak legcélszerűbb a felsőoktatási intézményük belső tanulmányi rendszerein keresztül elindítani az ügyintézést – tanácsolja a Diákhitel Központ pénteki közleménye.
A rekordalacsony kamatú Diákhitel1 felhasználásáról szabadon dönthet a hitelfelvevő, képzési formától függetlenül havi 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer vagy 50 ezer forint igényelhető, amelyhez havonkénti utalásban vagy akár szemeszterenként egy összegben is hozzájuthatnak a hallgatók. Az államilag támogatott Diákhitel2 kizárólag képzési díjra fordítható, felvehető maximuma a hallgató önköltségi díja, amely összeg közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.
Az igénylést legegyszerűbb a felsőoktatási intézmények elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületeiről (ETR/Neptun) elindítani. Abban ugyanis a tanulmányi rendszerben levő személyes és tanulmányi adatokat már nem kell az igényléskor kitölteni, azt a Diákhitel Direkt automatikusan átveszi az adott intézmény tanulmányi rendszereiből. A hiteligénylési adatlapot helyben, a felsőoktatási intézmények hiteligénylési pontjain kell leadni. Változatlanul lehetséges a Diákhitel internetes ügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten keresztül igényelni a hallgatói hitelt, az így elkészült adatlapot kinyomtatva a felsőoktatási intézményben vagy a Diákhitel Központtal együttműködő pénzintézetekben, takarékszövetkezetekben, postahivatalokban lehet leadni.
A Diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ, tudnivaló megtalálható az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu portálon. Szeptember 20-ig a Társaság KÖKI Terminálon megtalálható Személyes Ügyfélszolgálata a megszokott hétköznapi ügyfélfogadási rend mellett, szombaton 10.00-től 14.00 óráig is várja az érdeklődőket.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 1 hónapja
- Vállalkozók figyelem! Itt vannak a legfontosabb határidők 2026-ra 1 hónapja
- A felsőfokú végzettségűek aránya nemek szerint hazánkban és az EU-ban 1 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 1 hónapja
- Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon 2 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 3 hónapja
- Elismert rangsorra került fel a Corvinus Egyetem 4 hónapja
- Így segítik az egyetemisták karrierépítését 5 hónapja
- AI-generáció: mi lesz, ha a diákok már nem tanulnak meg írni és gondolkodni? 5 hónapja
- Így könnyíti a diákhitel a tanévkezdést 5 hónapja
- Logisztikai központot épít Debrecenben a Waberer 5 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa