Maradt kiskapu a színlelt szerződéseknél

Három éves huzavona után, 2006. június 30-án járt le a színlelt szerződések munkaszerződéssé minősítésének határideje, először ugyanis 2003-ban, a Munka Törvénykönyve módosításával próbálták munkaviszonyba terelni a kényszervállalkozásokat. A színlelt megbízási szerződések ugyanis azon túl, hogy jelentős bevételkiesést okoznak a költségvetésnek, a munkavállalók számára is hátrányosak, hiszen az ilyen foglalkoztatási viszonyban nem érvényesülnek a munkajogi garanciák sem. A megváltozott jogi szabályozás felháborodást váltott ki mind a vállalkozások, mind a tipikusan szerződéses formában dolgoztató munkáltatók körében, ezért 2003-ban azonnal fél év haladékot kaptak a szerződések átminősítésére az érintettek. Az első féléves határidő lejárta után háromszor hosszabbították meg a moratórium időtartamát, amely 2006. június 30-án lejárt. Az ekho az érintettek egy részének megoldást jelentett, de számos olyan szakma van, amelyre nem alkalmazható az ekhó szerinti adózási mód, így marad a munkaszerződéssé minősítés és a munkaviszony alapján történő járulékfizetés. Vagy mégsem?

Bár pontos definíciót nem találhatunk sem a munkaviszony, sem a kényszervállalkozás/kényszervállalkozó fogalmára, a hatályos jogszabályokból lehet következtetni a tartalmukra. A Polgári Törvénykönyv szerint az a szerződés színlelt, amely más szerződést leplez. A színlelt szerződés semmis, s az alapján a jogviszony alapján kell minősíteni, amit leplez. A munkaügyi felügyelők és az adóhatóság azokat a megbízási, illetve vállalkozási szerződéseket minősíthetik színlelt szerződéseknek, amelyek valójában munkaviszonyt lepleznek. A munkajogi és a polgári jogi ismérvek mellett tavaly december 22-én megjelent az a közös munkaügyi miniszteri és pénzügyminiszteri irányelv, amely támpontot ad a munkavégzésre irányuló jogviszonyok minősítéséhez. Az irányelvben foglaltak összhangban vannak a munkaügyi ellenőrzés eddigi gyakorlatával, ehhez igazítva az adóellenőrzés szempontjait is.

A munkaviszonyt minősítő jegyek között az irányelv megkülönböztet elsődleges és másodlagos minősítő jegyeket. Az elsődleges minősítő jegyek önmagukban meghatározóak lehetnek a munkaviszony minősítése szempontjából, a hatósági ellenőrzés eredményeképpen megállapításuk egyértelműen munkaviszony fennállására utal. Ehhez képest a másodlagos jegyek egyedülállóan nem feltétlenül meghatározóak, sokszor csak más, a munkaviszony fennállására utaló minősítő jegyekkel együttesen eredményezhetik a jogviszony munkaviszonnyá minősítését.

Elsődleges minősítő jegyek Másodlagos minősítő jegyek
A tevékenység jellege Irányítási, utasításadási és ellenőrzési jog
Munkakörként történő feladat-meghatározás
A munkavégzés időtartamának, a munkaidőbeosztásnak a meghatározása
Személyes munkavégzési kötelezettség
A munkavégzés helye, az elvégzett munka díjazása
Foglalkoztatási kötelezettség a munkáltató részéről
A munkáltató eszközeinek, erőforrásainak, nyersanyagainak a felhasználása
A munkavállaló rendelkezésre állása A biztonságos, egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeinek a biztosítása
Alá-fölérendeltségi viszony Írásbeliség

Ez idáig rendben is van, azonban az ellenőrzési és a bírói gyakorlat szerint hiába is lenne ráhúzható egy jogviszonyra, hogy munkaviszony, ha a szerződés megbízottja társas vállalkozás (bt, kft). Ilyenkor ugyanis a társas vállalkozás tagja nem áll közvetlenül szerződéses viszonyban a megbízóval. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy egy betéti társaság tartós megbízási szerződést köt egy adott munka elvégzésére. A Bt. bizonyíthatóan kizárólag azért alakul, hogy ezt a munkát elvégezhesse (hiszen csak számlaképes vállalkozóként vállalhatja el a feladatot), két tagú, ahol csak az egyedüli beltag személyes közreműködő, ráadásul sehonnan máshonnan nincs bevétele, mint ebből az egyszem megbízási jogviszonyból. A szerződést a megbízó egyszercsak felmondja, a vállalkozás nevében pedig megbízottja munkaügyi bírósághoz fordul, mert úgy gondolja, hogy ez a szerződés leplezett munkaszerződés volt és a felmondás jogszerűségét is vitatja. Hiába felel meg a jogviszony a minősítő jegyeknek, hiába dolgozik a beltag személyesen napi 8 órában a megbízónál a megbízó eszközeivel - a bíróság el fogja utasítani a keresetét, ugyanis ő nem a megbízóval, hanem a saját vállalkozásával áll jogviszonyban, ha pedig ennek a vállalkozásnak elszámolási problémája van a megbízójával, ezt polgári perben rendezheti.


Akkor sem számíthat szankcióra sem a megbízó, sem pedig a megbízott vállalkozás, ha munkaügyi ellenőrök járnak a "munkahelyen", a betéti társasággal kötött szerződést ők sem fogják munkaszerződéssé minősíteni. Pedig jónéhány olyan betéti társaság van az országban, amely csak azért alakult, hogy foglalkoztatójának tudjon számlát kiállítani. A fenti gyakorlat miatt így nagyon egyszerűen mentesülni lehet az átminősítési kötelezettség alól. A foglalkoztatónak csak annyit kell mondani az eddig egyéni vállakozóként "alkalmazott" dolgozójának, hogy bizony ez a szerződés és ez jogviszony gyanús lehet, nekem azonban eszem ágában sincs téged munkaviszonyban alkalmazni, alapíts egy céget és ezentúl így számlázz nekem. Így a dolgozó továbbra sem fogja élvezni a munaviszony előnyeit, a foglalkoztató pedig továbbra sem fog közterheket fizetni.

Megoldás az önfoglalkoztatás?

Van akinek megoldás az ekhó


Az egyszerűsített közteherviselés olyan új adózási forma, amelyet jellemzően művészeti, szellemi szabadfoglalkozás körébe tartozó tevékenységet folytató magánszemélyek vagy vállalkozások választhatnak. Az ekho alanyai az általános járulékszabályok alkalmazása helyett - választásuktól függően - egyszerűsített közteherviselési módszer szerint teljesíthetik adó- és járulék kötelezettségüket.





Ekho-szabályok




Már 2003-ban, a Munka Törvénykönyve módosításakor felmerült az úgynevezett önfoglalkoztatás rendszerének bevezetése, amely pontosan az ilyen helyzetekre jelenthetett volna megoldást. Vitaanyag és jogszabálytervezet is készült, jogszabály azonban nem lett belőle. A munkaanyag kidolgozásakor a német mintát vették alapul, Németországban ugyanis önfoglalkoztatónak minősül az a vállalkozás, amelyik túlnyomó többségében egy szerződés alapján, egy megbízótól jut bevételhez. A tervezet egyik fő szempontja az volt, hogy ne növekedjenek a munkáltatók kiadásai és ne csökkenjenek a munkavállalók bevételei. A szabályozás ötvözni kívánta a vállalkozói és az alkalmazotti státusz előnyeit. Ez a jogszabály lett volna hivatott megoldani a tipikusan vállalkozói szerződéssel foglalkoztatottak munkajogi védelmét úgy, hogy közben vállalkozók maradhassanak és "munkáltatójuk" közterheket is fizessen utánuk. A készülő törvény elsősorban arra adott volna lehetőséget, hogy ha a vállalkozói jogviszonyban való foglakoztatásnak nem a társadalombiztosítási járulékok alóli mentesülés, hanem a munka rugalmas megszervezése az elsődleges célja, akkor jogszerű módon bízhassák ezt a tevékenységet önfoglalkoztatókra. Ne kelljen attól tartaniuk a feleknek, hogy a munkaügyi ellenőrök átminősítik a megbízási, vállalkozói jogviszonyt munkaviszonnyá. A jogszabály pontos kritériumrendszert határozott volna meg az önfoglalkoztatásra. Azok a vállalkozók, akik a feltételek közül legalább hármat teljesítettek volna, jogszerűen végezhették volna tevékenységüket önfoglalkoztatóként, és az adott vállalkozói, társasági forma alapján fizethetteék volna meg adó- és társadalombiztosítási kötelezettségeiket, emellett bizonyos munkajogi védelemet is kaphattak volna.

Az önfoglalkoztatásból nem lett semmi, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) pedig csak egy szűk körnek jelent megoldást.

Váci Tímea

[origo]