kapubanner for mobile

MAT: szabályosak voltak a tanulmányutak

A Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete (MAT) értetlenül fogadta a szakmai tanulmányút kapcsán a Heti Válasz című hetilap online kiadásában megjelent "Botrány! Francia körút, 170 ezres költőpénzzel állami forrásból" című híradást, amely hamis tényeket, illetve valós tények hamis színben való feltüntetését tartalmazza. A megjelent cikkre reagálva a testület az alábbiakat közli.

A MAT a megszokott módon és előírt eljárás szerint több mint 10 éve továbbképzés és tapasztalatcsere céljából szervez tanulmányutakat, melyeken a testület mindhárom oldalának (munkavállalói, munkáltatói és kormányoldal) tagjai részt vesznek. Több alkalommal az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága is delegált a tanulmányutakra mindenkori kormánypárti és ellenzéki képviselőket. A MAT februárban elfogadott 2009. évi költségvetésében szerepelt a jelzett szakmai út (7/2009. (II. 4.) MAT határozat).

A MAT határozatában tripartit döntést hozott, amelyet az akkor hivatalban lévő miniszter ellenjegyzett. Így ezzel a határozat hatályba lépett, végrehajthatóvá vált, ezért a jelenlegi miniszternek nem volt szükséges az utazást újra engedélyezni. A határozat februárban a minisztérium hivatalos lapjában, a Munkaügyi Közlönyben, illetve a tárca honlapján is megjelent, így annak tartalma a széles nyilvánosság számára megismerhetővé vált. A MAT határozat alapján a minisztérium háttérintézménye, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) lett megjelölve a tanulmányutak megszervezésére és lebonyolítására. Tekintettel a nagyobb létszámra a testület az eddigi gyakorlatnak megfelelően két úti célt jelölt meg: Izlandot és Franciaországot. A szakmai utazásra az FSZH a kiküldetésekre vonatkozó általánosan meghatározott napidíjat fizeti ki, amely után a kiutazók - a személyi jövedelemadóról szóló törvényben előírt kötelezettségüknek eleget téve - az előírt adót befizetik. Simon Gábor államtitkár a külföldi kiküldetéseknél megszokott módon csak a minisztérium szervezeti és működési szabályzata szerint irányítása alá tartozó személyek kiküldetését hagyta jóvá, nem pedig a tanulmányutat, hiszen az a februári határozat miniszteri ellenjegyzésével már korábban végrehajthatóvá vált.

Az izlandi szakmai út keretében a MAT látogatást tett a Szociálisügyi Minisztérium irányítása alatt működő Foglalkoztatási Szolgálatnál, annak Reykjaviki Központjánál, valamint a Déli Regionális Központban. Az út során fogadta a Testületet az Izlandi Szakszervezetek Konföderációja, az Izlandi Munkaadók Konföderációja, valamint két szakszervezeti szövetség is. Látogatást tett az Oktatási Minisztériumban, egy oktatási és képzési szolgáltató központban, valamint a szociális partnerek és az izlandi kormány által fenntartott Life Long Learning Centerben. Ezenkívül ellátogatott a testület egy speciális rehabilitációs és egészségmegőrző klinikára, valamint gyárlátogatáson vett részt Izland legnagyobb tejüzemében. Végezetül egy halásztelepülés önkormányzatánál fogadták a delegációt. A szakmai út során lehetőség nyílt a testület tagjai számára megismerni az izlandi foglalkoztatási helyzetet, a gazdasági válság utáni stabilizálásra tett intézkedéseket, valamint a szociális partnerek és a kormányzat együttműködését. A tanulmányutakról szóló úti jelentések egyébként az eddigi gyakorlatnak megfelelően a minisztérium honlapján megtekinthetők.

Országos Sajtószolgálat
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk