Mátrafüredi misszió - Az Erdei tornapálya megmentése
Küldetés: a mátrafüredi erdőben található, hajdan jobb napokat látott Erdei tornapálya megmentése.
Még nem vesztek az idő homályába azok az emlékek, azok az emlékezők, akik elmesélték, hogy annak idején milyen örömmel használták a kitett tornaeszközöket, milyen élmény volt az erdő mélyén megbúvó vadregényes tornapályán gyakorolni, játszani, edzeni. A tornapálya eszközei elkorhadtak, létére ma már csak a bejárathoz kitett méretes táblák utalnak. Ennek azonban nem kell így lennie! A természet azért foglalta vissza ezt a területet, mert az ember elhanyagolta. Helyreállítás, újraépítés után sokaknak okozhat még örömet! A misszió feladata, hogy egy nap alatt régi fényénél is varázslatosabb állapotba állítsa vissza a tornapályát. Újraépítse a szereket, gondozza a területet és visszaadja annak a sok száz használónak, akik ma még nem vehetik birtokba, mert a pálya állapota ezt nem teszi lehetővé. A misszióról megemlékeznek majd mindazok, akik az Önök csapatainak köszönhetik majd azt, hogy újra természeti környezetben, szórakozva, az egészségük megőrzése érdekében tornázhassanak.
A misszió munkáját meg fogják köszönni azok a gyerekek, akiknek szülei még elmesélhették tornapályás élményeiket, de akik ma csak a pusztulást látják az erdei gyakorlóterepen.Az Önök feladata nem csak azért fontos, mert a környezet védelmét, az erdő megóvását célozza, hanem azért is, mert sok gyermek és család számára teremti meg az esélyt az egészséges testmozgás gyakorlásának lehetőségére, közös program szervezésére, az együttlétre.
A cég által nyújtott segítséget emléktábla fogja az Erdei tornapálya bejáratánál tudatni az ide érkezőkkel.Vállalkozzanak egy csodás karitatív csapatépítésre a festői őszi Mátrában!
Kérdéseik, kéréseik esetén állok szíves rendelkezésükre:
Buzás Zsuzsanna
karitatív program szervező
30 760 21 23
[email protected]
www.karitativprogram.hu

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?