Még nagyobb lesz a BMW történelmi beruházása Debrecenben
A BMW akkumulátor-összeszerelő üzemet is létrehoz épülő debreceni gyárában, a projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az újabb, elektromobilitáshoz kapcsolódó beruházás ötszáz munkahelyet teremt az eredetileg tervezett ezren felül, amihez az állam 13,5 milliárd forint támogatást nyújt.
2030-ra elérheti a 300 milliót az elektromos járművek száma a világon, az új autóeladások 60 százalékát már ezek fogják kitenni, így az elektromos akkumulátorok iránti kereslet 2030-ra mintegy 5600 gigawattórára fog nőni a 2021-es 340 gigawattóráról.
"Ma itt Magyarországon ad egymásnak randevút a keleti és a nyugati elektromos autóipar" - mondta a külügyminiszter.
Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon lesz jelen gyártókapacitással a három nagy német prémium márka, valamint az elektromos akkumulátorok világpiacát uraló kínai és dél-koreai vállalatok közül három is ide helyezte európai gyártási központját.
A BMW Group hosszú távra tervez, erősen elkötelezett Debrecen és Magyarország mellett - jelezte az új beruházás bejelentésén Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. Azt mondta,
A fejlesztések eredményeként már a BMW összes európai gyárában képesek elektromos autót gyártani, 2025-ben több mint kétmillió teljesen elektromos autót gyártanak majd, 2030-ra pedig az összes gyártmányuk több mint fele elektromos meghajtású lesz.
Hans-Peter Kemser, a debreceni gyár igazgatója jelezte: jól halad az építkezés, jelenleg a kommunikációs és a képzési központ épülete készül. Regionálisan és egész Magyarországon toborozzák a leendő munkatársaikat, az oktatási központjuk 2023 őszén kezdi meg a helyi szakképzést duális képzési program keretében, regionális oktatási partnereivel együttműködve - fűzte hozzá.
Markus Fallböhmer, a BMW Group akkumulátorgyártásért felelős részlegének vezetője az új beruházásról elmondta: a nagyfeszültségű akkumulátorok gyártását 2025-ben kezdik el az autógyártás megindításával egyidőben. A Debrecenben készülő összes új BMW modell akkumulátorát helyben fogják összeszerelni. Az új üzem mintegy 140 ezer négyzetméternyi területen terül majd el. Az építkezési munkálatok a napokban kezdődtek meg.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere örömmel nyugtázta, hogy minden tanévben száz debreceni diák kap lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjon a BMW speciális képzési programjába.
Fotó: Debrecen, 2022. november 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BMW beruházását bejelentő ünnepségen Debrecenben 2022. november 25-én. A BMW Group a Debrecenben épülő autógyár területén egy akkumulátor-összeszerelő üzemet is felépít. A beruházás összértéke eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz. MTI/Czeglédi Zsolt
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 3 napja
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 1 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hete
- Kétszáz munkahelyet hoz létre a Rosenberger Csoport új beruházása 1 hete
- Kétszáz új munkahely jön létre Sóskúton 2 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 2 hete
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 2 hete
- A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret 3 hete
- Új munkahelyek jönnek Kisvárdára – az Aero Space 250 fő fölé növeli a létszámát 4 hete
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben