Még sosem voltak ilyen gazdagok a német milliárdosok
Minden korábbinál nagyobb vagyon fölött rendelkeznek a német milliárdosok, és létszámuk is történelmi csúcsra emelkedett egy hétfőn megjelent kimutatás szerint.
A milliárdosok klubjába 135-en tartoznak, ami minden eddiginél nagyobb szám, 20 fős növekedés a tavalyi 115-höz képest. Ennek a csoportnak az összesített vagyona az egy évvel korábbi 319,85 milliárd euróról 336,6 milliárd euróra növekedett, és így meghaladta a világgazdasági válság elmélyülése előtt, 2008-ban regisztrált 324,6 milliárd eurós csúcsértéket.
A legesleggazdagabb németek továbbra is élelmiszerdiszkontlánc-tulajdonosok. Az első helyen Karl Albrecht áll 17,8 milliárd euróval. Az Aldi 93 éves társalapítója a leghosszabb ideje "hivatalban lévő" leggazdagabb ember a világ összes országát tekintve - emelte ki a német magazin.
A második helyen Karl Albrecht 2010-ben elhunyt testvére, Theo Albrecht családja áll 16 milliárd euróval, a harmadik pedig Dieter Schwarz, a Lidl diszkontlánc 13 milliárd eurós vagyonnal rendelkező tulajdonosa.
Dieter Scwarz egy év alatt egymilliárd euróval növelte vagyonát. Ugyancsak egymilliárddal gazdagodott Susanne Klatten, a BMW egyik fő részvényese, aki 10 milliárd euróval az ötödik helyre került. Klatten a Quandt-családból származik, amelynek két másik tagja is bekerült az első tízbe a BMW jó teljesítménye révén; Stefan Quandt 7,2 milliárd euróval a 9., Johanna Quandt pedig 6,75 milliárddal a 10. a leggazdagabb németek listáján.
Az élbolyban sok a család, illetve családi vállalkozás. A katalógusáruházával híressé vált Otto-család 8,6 milliárd euróval a 6., a kisgépeket, kéziszerszámokat és más szereléstechnikai eszközöket gyártó és forgalmazó Würth-család 8 milliárd euróval a 7., az élelmiszeriparban tevékenykedő Oetker-família 7,5 milliárd euróval 8. helyen áll. A leggazdagabbak között van még mások mellett például a Bosch-család és a Deichmann cipőkereskedő dinasztia is.
Sok médiasztár is bekerült a "felső ötszázba", de a vagyonuk eltörpül az iparmágnások és kereskedő dinasztiák mesés gazdagsága mellett. Michael Schumacher, a Forma-1 hétszeres világbajnoka például 650 millió euróval a 178., Karl Lagerfeld divattervező pedig 350 millió euróval a 350. a vagyonbecslés alapján összeállított listán.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint a készséghiány növekedése miatt a cégek nem tudnak felkészülni a változó gazdaság követelményeire. Teljes cikk
Átlag felett az álláskeresők száma a technológiai és egészségügyi szakemberek, a Z generációs munkavállalók és a dolgozó szülők körében. Teljes cikk
Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre Skócia... Teljes cikk
- Álláspara Németországban: munkahelyek tízezrei veszélyben 5 hónapja
- Elég volt a beteg dolgozókból – vizitdíjat követelnek a munkaadók 5 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 7 hónapja
- Kevesebb legyen a munkaszüneti nap? Így növelnék a gazdaság teljesítményét 8 hónapja
- Felszólították a németeket: dolgozzanak többet és hatékonyabban 8 hónapja
- Brutális leépítésbe kezd az Audi 11 hónapja
- Közel húszezer autóipari munkahely szűnt meg Németországban - ez csak a kezdet? 11 hónapja
- Figyelmeztető sztrájk kezdődik a müncheni repülőtéren 12 hónapja
- Németország: így hat a gyenge gazdaság a munkaerőpiacra 12 hónapja
- Hogy élhetünk teljes életet? - íme egy újszerű válasz a nagy kérdésre 12 hónapja
- Így változott a munkanélküliség januárban Németországban 13 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa