kapubanner for mobile

Még több tanár és rendőr kap albérlet-támogatást a VI. kerülettől

18 helyett 25 dolgozó kaphatja meg a támogatást a kerülettől.

Mint arról hírt adtunk, Soproni Tamás VI. kerületi polgármester szerdán a Facebook-oldalán jelentette be, hogy az önkormányzat három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt a kerületben élő pedagógusoknak, szociális dolgozóknak és rendőröknek. Az intézkedéssel azt szeretné elérni a kerület, hogy az érintettek elhagyják a pályát.

A polgármester csütörtökön elmondta az ATV-nek, hogy módosítottak a döntésükön, így 18 helyett már 25 dolgozót támogatnak majd. "Az állam nagyon nehezen tartja meg a munkavállalóit, nagyon alacsony bérekkel dolgoztatják őket, és különösen egy belső kerületben gondolom azt, hogy nehéz albérletet találni abból a fizetésből, amit mondjuk akár egy iskolai tanár, akár egy óvodapedagógus, akár egy rendőr kap. Nekünk fontos, hogy akik értünk dolgoznak terézvárosiakért meg legyenek fizetve" – mondta Soproni Tamás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) üdvözli a döntést.

"De ez természetesen a szakemberhiányt nem fogja tudni kezelni. Nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok, miután elvették tőlük az iskolákat, arra nem tudnak ráhatni, tehát ők a saját fenntartási körükben tudnak ilyen lépéseket megtenni” – mondta az ATV-nek a PDSZ országos választmányának a tagja, Nagy Erzsébet.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek