kapubanner for mobile

Megalkották a nyugdíjas minimum tíz pontját

Tíz pontból álló társadalompolitikai nyilatkozatot, úgynevezett nyugdíjas minimumot készített a Nyugdíjasok Együttműködési Fóruma - közölte a szervezet csütörtökön.

A közlemény szerint a nyilatkozat a körülmények javítása érdekében megvalósítandó feladatokat rögzíti, s az összeállításkor figyelembe vették egyebek mellett az idős emberek gazdasági, politikai, egészségügyi helyzetét, a mai társadalomban betöltött szerepét.

A nyugdíjas minimum szerint a nyugdíjasok jogait, nyugellátását, az időskorú nemzedék biztonságát, méltóságát, a megszerzett jogai megőrzését az alaptörvény garantálja. A dokumentum szerint következetesen érvényt kell szerezni az idősügyi nemzeti stratégia megvalósításának, s fenntartható, több pilléres nyugdíjrendszert kell létrehozni, ami ösztönzi az öngondoskodást.

Az öt nagy taglétszámú szervezet társulásából álló szervezet fontosnak tartja a minimál-nyugdíj megállapítását, s nyugdíjkorrekciós program indítását tartja szükségesnek. Emellett a magyar gazdaság teljesítményétől függően nyugdíjprémiumot vezetnének be.

A Nyugdíjasok Együttműködési Fóruma azt is jelezte: fenn kell tartani a korhatár előtti nyugdíjba vonulás lehetőségét, valamint csökkenteni kell az egészségügyi ellátásban tapasztalat területi egyenlőtlenségeket, ki kell alakítani a gyógyszerár támogatás feltételeit.

A szervezet álláspontja szerint újra biztosítani kell a 65 év felettiek teljesen ingyenes közlekedését, az időseket képviselő, legalább 100 ezer fős tagsággal rendelkező szervezeteknek pedig rendszeres és érdemi konzultációt kell biztosítani a mindenkori kormánnyal.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk