Megállapodástervezetet nyújt be a Hallgatói Hálózat
Felsőoktatási megállapodástervezetet nyújt be a Hallgatói Hálózat (HaHa) a decemberben megfogalmazott hat pontjuk alapján - jelentette be Maleczki Gergő, a HaHa aktivistája pénteken sajtótájékoztatón. Mint mondta, a megállapodást a felsőoktatást érintő kérdésekben az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumnak (OFEF) és az emberi erőforrások minisztere kötheti meg.
Szólt arról is, hogy hétfő délután Budapesten, Szegeden, Pécsett és Debrecenben demonstrációt tartanak, valamint elmennek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének péntek délutáni budapesti fórumára is.
Szebeni Dalma, a HaHa aktivistája felolvasta a megállapodástervezetet, amelyben egyebek mellett az áll: "a miniszter vállalja, hogy (...) a megkötött hallgatói ösztöndíjszerződéseket visszamenőleges hatállyal érvénytelenné nyilvánítja", továbbá megszünteti a szakok, képzési területek közötti felvételi eljárásbeli megkülönböztetést és a 2013-as felvételi eljárásban ideiglenesen minden alapképzési szakon egységesen 240 pontos minimumponthatárt állapít meg.
A megállapodástervezet azt is tartalmazza: a tárca vezetője garanciát vállal arra, hogy a felsőoktatási intézmények állami támogatása a következő tanévben nem lehet kevesebb a 2011-es szintnél, és biztosítják "a kapacitásszámig bejutó hallgatók ingyenes képzését".
A dokumentum arra is kitér, hogy a miniszter lemond a kancellári intézmény bevezetéséről, a Magyar Rektori Konferenciát, az Oktatói Hálózatot, a pedagógus-szakszervezeteket, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK) és a HaHát tömörítő OFEF pedig vállalja, hogy a felsőoktatási intézmények gazdasági helyzetének átláthatóbbá tétele érdekében együttműködik a minisztériummal.
A HaHa tervezete szerint a miniszternek azt is lehetővé kellene tennie, hogy a felsőoktatási kerekasztalhoz csatlakozhasson az OFEF minden tagszervezete, az OFEF pedig vállalja, hogy szakmai javaslataiba folyamatosan beépíti a hallgatók különböző fórumainak véleményét, és a felsőoktatás közös eredményeit közvetíti a hallgatóknak.
A megállapodástervezet azt is célul tűzi ki, hogy a miniszter vállalja: "intézkedései során figyelembe veszi a méltányosság és a társadalmi igazságosság szempontjait", míg az OFEF az érintettekkel egyeztetve a hátrányos helyzetű fiatalok tanulmányainak segítésére javaslatot dolgoz ki. A miniszternek továbbá garanciát kellene vállalnia arra is, hogy 2014-től a felsőoktatásra fordított összeg nem lehet kevesebb az éves bruttó hazai termék (GDP) egy százalékánál.
Füzessi Károly, a HaHa aktivistája kérdésre válaszolva elmondta, hogy a hálózat továbbra is tartja a kapcsolatot a HÖOK-kal, amely "továbbra is képviseli a hat pontot", amelynek "minél előbb teljesülnie kell".
A HaHa hatpontos petíciójában decemberben követelte a keretszámok "legalább a 2011-es szintre" való visszaállítását, a felsőoktatásból történt forráskivonás megszüntetését és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint, hogy ez utóbbi biztosítsa a szegényebb családok gyermekeinek a bejutását a felsőoktatási intézményekbe.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek