kapubanner for mobile

"Megbolygatják a nyugdíjrendszer egyensúlyát"

Teljesen felborítja a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyát és a jelenlegi nyugdíjrendszer stabilitását, ha valóban bevezetik a 40 év szolgálati idő utáni szabad nyugdíjba vonulást a nők számára - mondta a Népszavának a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület elnöke.

Ősszel dől el, hogy negyven év szolgálati idő után életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek-e a nők, a kormánynak ugyanis ez a terve.

A Fidesz-KDNP elképzelései nemcsak nemi diszkriminációnak, hanem a jelenleg stabil nyugdíjrendszer óriási veszélyeztetésének is számítanak - érvelt a Népszavának az MSZP nyugdíj-szakpolitikusa és a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület elnöke.

Kórozs Lajos szerint biztos, hogy nyugdíjkatasztrófát eredményez a kormány terve, az ugyanis tökéletesen átgondolatlan. Az MSZP nyugdíj-szakpolitikusa szerint ha a nők kevesebb szolgálati idővel, alacsonyabb járadékkal idős korukra egyedül maradnak, az a mélyszegénységhez vezethet. Továbbá méltánytalanul nagy különbségeket tesz a kormány által tervezett döntés a diplomások és a szakmunkások között, amely aztán a nyugdíjak mértékében is kiéleződik majd - érvelt Korózs.

Szeremi Lászlóné pedig úgy véli, ez a javaslat teljesen megbolygatná a rendszer egyensúlyát. Ha a nyugdíjazásnál csak a szolgálati idő fog számítani, a korhatár nem, akkor egy teljesen más nyugdíjrendszerre is szükség lenne, hiszen egy ilyen megközelítés ellentmond a rendszerek, de az uniós törekvéseknek is. Egy csak nőknek szánt kedvezmény így szakmailag elfogadhatatlan - mondta a Népszavának a testület elnöke.

Népszava
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk