kapubanner for mobile

Megbukhat az Alkotmánybíróság előtt a családi pótlék megadóztatása

Több szakember is alkotmányellenesnek tartja azt a jogszabályt, amivel az átmeneti kormány lényegében megadóztatja a családi pótlékot - írja a Magyar Nemzet.

Két hónap alatt két alkotmánybírósági beadványt is megszövegeztek a hozzáértők. Ezzel a szakma már ítéletet mondott, most a bírák következnek - jegyzi meg a lap.

Korábban a Világgazdaságnak nyilatkozó szakemberek is elismerték, a rendelkezés minden bizonnyal az Alkotmánybíróság elé kerül, és jó esély van a passzus hatályon kívül helyezésére is.

A járandóság után adót nem kell fizetni ugyan, ám az így kapott összegek beleszámítanak az szja alapjába. Az adózó jövedelmének nagyobb része esik a magasabb, 36 százalékos adókulcs alá - feltéve, ha eléri a 18 százalékos sáv felső határát, ez az idén 1,7 millióról 1,9 millió forintos éves bruttó jövedelemre változik.

Magyar Nemzet/VG Online
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek