kapubanner for mobile

Megduplázódhat a közmunkások száma Miskolcon

Kétszeresére nőhet a közfoglalkoztatottak száma Miskolcon - közölte a város alpolgármestere szerdai miskolci sajtótájékoztatóján.

A csaknem ötezer, rendszeres szociális segélyt kapó emberből elvileg mintegy 4200 vonható be a foglalkoztatásba. Az anyagi források 1600 munkanélküli közfoglalkoztatását teszik lehetővé - mondta Orosz Lajos. Hozzátette: jelenleg a közfoglalkoztatottak száma a 800-at sem éri el.

Az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. előre megtervezett projektekben alkalmazza a közfoglalkoztatottakat. Ezekről szólva az alpolgármester kiemelte a településőrséget és az úgynevezett értékteremtő munkát.

A kizárólag cigányokból verbuvált településőrség június 4-étől Miskolc bűnügyileg "legfertőzöttebb térségeiben" működik majd két hónapon át. Az állás nélkül maradt szakmunkások és betanított munkások pedig iskolákban, óvodákban, bölcsődékben, szociális otthonokban végeznek majd képzettségüknek megfelelő munkát.

A képzetlen közfoglalkoztatottak a közterületek rendbetételén, a szökőkutak karbantartásán, a temetők takarításán, az illegális szeméttelepek felszámolásán dolgoznak majd egyebek mellett - mondta az alpolgármester.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek